Nemcsak a választói felhatalmazás rendkívüli, a Tisza-kormánnyal szembeni elvárások is az egekbe szöktek – ismertette a Medián friss, a HVG és az RTL megbízásából készült kutatásának tapasztalatait a kutatócég vezetője, Hann Endre a Klubrádió műsorában.
Hann szerint a kormánynévsor összeállításánál Magyar Péter eddig jól vette az akadályokat, a fontos posztokra kiszemeltek pedig szakmailag bizonyítottak, és sok esetben jelképértékük is van. Ennek a jele az is, hogy több nő lesz a parlamentben, mint ahány fideszes.
„A korrupció ügye meghatározó volt a választási döntésben is. Az elszámoltatással kicsit szkeptikusabbak az emberek, nyilván nem függetlenül attól, hogy az elmúlt ciklusokban tényleg inkább ígéret maradt ez. Viszont nagy igény van rá, az egyértelmű” – mondta Hann.
A Medián ügyvezetője szerint arra a kérdésre, hogy miért veszítette el a támogatást az Orbán-kormány, toronymagasan a korrupció került az első helyre a válaszokban, amit a hazugságok és a gazdasági nehézségek követtek.
Hann arról is beszélt, hogy a legfontosabb feladatnak az emberek az egészségügy és az oktatás rendbetételét tartják, és szerintük ez nemcsak fontos, hanem részben megvalósítható is. Emellett hangsúlyos a választók szemében az uniós források hatékony felhasználása is.
Nyitóképünkön Hann Endre. Fotó: Lakos Gábor