Vezetőt vált a győri városrendészet, ahol a közvagyonnal trükközhettek
Pintér Bence feljelentése nyomán indult büntetőeljárás a városrendészeti szerv ellen, milliók cseréltek kezet gyanús körülmények között.
A hatóságok egy önkormányzati cégnél is feltűntek, több büntetőeljárás van folyamatban.
A győri polgármester, Pintér Bence feljelentése után kedden civil ruhás rendőrnyomozók jelentek meg a létesítményüzemeltetéssel és rendezvényszervezéssel foglalkozó önkormányzati cégnél, a Győr Projekt Kft.-nél. A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányságon jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt indult nyomozás.
Pintér Bence Facebook-oldalán arról is beszámolt, hogy a rendőrök délután az ő irodájába is ellátogattak, és a 1,7 milliárd forintos lakáskasszaügy újabb fejleményeiről kérdezték.
„Ebben az ügyben is büntetőeljárás zajlik, a gyanú különösen jelentős értékre elkövetett hűtlen kezelés bűntette. A Városházán kollégáim segítségével átadtam a rendőrségnek – a februári tanúkihallgatásom óta általunk beszerzett – iratanyagot is. Több dokumentumot helyben át is néztünk a nyomozókkal, illetve bizonyító erejű videófelvételeket is a rendelkezésükre bocsátottam” – tette hozzá.
A városvezető állítása szerint a nyomozókat többek között a Győr-Szol feletti tulajdonosi jogokat gyakorló, fideszes többségű Városstratégiai Bizottság, valamint a szintén fideszes többségű felügyelőbizottsága érdekelte.
Pintér Bence tavaly decemberben tett feljelentést a város rendjéért felelős intézmény gazdasági szabálytalanságai miatt. Ilyen volt többek között, hogy körülbelül 12 millió forintot fizettek ki belső ellenőrzésre egy belső ellenőri végzettséggel nem rendelkező személynek, valamint hogy a volt szakmai igazgató 2024-ben polgármesteri engedély nélkül vett fel több millió forintos jutalmat.
Pintér Bence feljelentése nyomán indult büntetőeljárás a városrendészeti szerv ellen, milliók cseréltek kezet gyanús körülmények között.
Ami pedig a lakáskasszaügyet illeti, Pintér néhány hónappal ezelőtt jelentette be, hogy szerinte 1,7 milliárd forint tűnt el a legnagyobb győri önkormányzati cégnél, a Győr-Szol Zrt.-nél. Miután erre hivatkozva kezdeményezte a közgyűlés feloszlatását, a fideszes többség fegyelmi eljárást indított ellene, ő pedig feljelentést tett az ügyben. A büntetőeljárás el is indult, a Győr-Szol Zrt. gazdasági igazgatója, Cséby Gabriella pedig távozott posztjáról.
Pintér Bence azt gyanítja, hogy a város lakáskasszájából eltűnt összeget a városi vagyongazdálkodó cég egy rejtélyes hitelből pótolhatta ki, ám erről a Győr-Szol Zrt. vezérigazgatója nem akart felvilágosítást adni.
A választások után amellett, hogy Pintér Bence ismét jelezte, hogy kezdeményezné a közgyűlés feloszlatását, lemondásra szólította fel a Fidesz alulmaradt, helyi politikusait, illetve megkérte a Tisza-kormányt, hogy segítsenek a városnak, ahova a leendő miniszterelnököt, Magyar Péter is meghívta.
Az előző frakcióvezető a Tisza Párt jelöltje mögött végzett a választáson.
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.