Már 139 mandátuma van a Tiszának, újabb tolnai kerületben fordítottak

A Fidesz-KDNP-nek már csak 54 mandátuma van, miután a dombóvári válaszótkerületben is fordult az állás a külképviseleti szavazatokkal.

  • HVG

Már a második választókerületben fordult át az eredmény péntek este, azután, hogy összeszámolták az átjelentkezéssel, illetve a külképviseleteken szavazók voksait. A Tolna vármegye 02. számú egyéni evk-ban Szijjártó Gábor, a Tisza Párt jelöltje nyerte a választást a fideszes Csibi Krisztinával szemben. Összesen 653 szavazattal kapott többet.

Jelen állás szerint így a Tisza Pártnak 139 mandátuma van, a Fidesz–KDNP-nek 54, míg a Mi Hazánknak 6.

Ez pénteken már a második fordítás, ráadásul a másik is Tolnában volt. A 3-as számú egyéni választókerületben a győztes Cseh Tamás lett, a Tisza Párt jelöltje lett Süli Jánossal (Fidesz-KDNP) szemben.

Még akad több olyan választókerület, ahol megfordulhat az eddigi eredmény. Legkésőbb szombaton állapítják meg a voksolás egyéni választókerületi, nem jogerős eredményét, vagyis azt, hogy abban a választókerületben ki nyerte a mandátumot.

Mutatjuk, mely körzetekben fordulhat még meg az eredmény

Az átjelentkezők és a külképviseleten szavazók voksaira néhány napot várni kell, így számos körzetben van matematikai esély arra, hogy változik az állás. Jobban izgulhatnak ugyanakkor azok a fideszesek, akik szűk előnyben vannak, a még meg nem számolt voksok többsége a korábbi tapasztalatok szerint jellemzően nem Orbán Viktor pártjára érkezik.

Nyitóképünk a Tisza Párt eredményváró rendezvényén készült. Fotó: HVG/Cabrera Martin.

Hozzászólások
hvg, weeklyissue-bio-latest, WeeklyIssue with id: latest does not exist.