A Kossuth rádió vendégeként indította Magyar Péter a szerda reggelt, majd onnan az M1-hez ment tovább. A Tisza Párt elnöke a kampányban egyszer sem volt bent az állami médiában meghívottként. A rádiós interjúja kellemetlen veszekedésről szólt, ezek után még nagyobb figyelemmel várhattuk, mi következik a tévében. Az első vesztes az időjárás-előrejelzés bemondója volt, akit mondat közben kevertek le, hogy kezdődhessen az interjú.
A magyar embereket az tartja lázban, hogy mi valósul majd meg a kormányprogramból – kezdte a riporter. Magyar ehelyett átváltott arra: nincs benne személyes sértettség azért, mert gyalázták őt és a családját, a riporter pedig visszautasította azt, hogy a családját gyalázták volna.
Magyar ezek után megígérte: fel fogják függeszteni a hazug hírszolgáltatást. „Ebben a hazugsággyárban 160 milliárd forintot égettek el évente”, miközben a kormány 2019 óta nem emelte a szociális tűzifa keretét – sorolta.
„Ne tegyen felelőssé olyanért, ami önnek nem tetszik, de nem rám tartozik” – intette meg tavaly novemberben Orbán Viktor Rónai Egont, aki arról kérdezte, hogy a kormánymédia miért publikálta a Tisza-app letöltőinek ellopott személyes adatait. Pedig végső soron a NER szülőatyja volt az, aki erőből letörte, földre vitte, sós kútba tette és uralma alá hajtotta magyar nyilvánosság jelentős részét, hogy aztán az ATV stúdiójában bátran elhatárolódjon az általa létrehozott, jobbára szebb életet élt orgánumok hullájából összetákolt médiaszörnytől. A gazdájánál is látványosabban gyarapodó teremtmény 16 éves ámokfutásának pillanataiból válogattunk, szabadon csapongva nehezen feledhető emlékeink között.
A Fidesz szavazóival szemben viszont már békülékenyebbnek mutatta magát, nekik azt üzente, meg fogja mutatni nekik, hogy az állami média nem mondott igazat a Tisza Pártról.
Arra a kérdésre, hogy ha azt ígérte, mindent jogszerűen fognak megcsinálni, akkor megváltoztatják-e a médiatörvényt, azt válaszolta: az állami média nem tett eleget a törvényi kötelezettségeinek sem, a Tisza törvényesen fog eljárni. Ő maga nem fog beleszólni a közmédia munkájába – ígérte.
„Biztos, hogy a következő négy évről a magyarokat ez érdekli?” – próbált a riporter átváltani más témára. Arra tért át: hogyan próbálná a következő magyar kormány hazahozni az EU-pénzeket? Erre újabb veszekedés jött, mert a riporter egy zöld párti EP-képviselőre hivatkozva beszélt arról, hogy a magyar kormánynak milyen feltételeket kell teljesítenie, Magyar pedig azt mondta, az a fontos, hogy ő mit beszélt az Európai Bizottság elnökével, nem az számít, hogy egy komoly hatalom nélküli képviselő mit mond.
A Tisza Párt elnöke négy pontot sorolt fel, amit teljesíteni fognak: korrupcióellenes intézkedéseket, a nyomozó hatóságok függetlenségének helyreállítását, a sajtószabadság visszaállítását és a tudományos szabadság visszaállítását.
Arról, hogy a családtámogatásokkal és a szociális juttatásokkal mi lesz, azt válaszolta: mindez benne volt a Tisza választási programjában, tudnák, ha az M1 nem hazudozott volna róla, nem tervezik eltörölni a támogatásokat. Majd egy újabb kör veszekedés következett arról, hogy Rogán Antal írja-e az állami média kérdéseit.
„A rezsicsökkentést a jelenlegi áron tartják meg?” – szólt a következő kérdés. Erre Magyar visszakérdezett: „Milyen rezsicsökkentésről beszélnek önök?” Azt hozta fel: jóval a beszerzési ár fölött fizettek azok az áramért és a gázért, akik kicsúsznak a fogyasztási korlátból, és a cégek is drágán kapják az energiát, ennél jobb lesz – ígérte.
„De most nem a jövőre kellene koncentrálni?” – kérdezte a riporter, amikor Magyar Péter azt sorolta, mi mindenre folytak el eddig az uniós pénzek. A Tisza Párt elnöke erre válaszul a mondata közben abba az irányba kanyarodott át, hogy a kis- és középvállalkozások támogatása lesz az egyik legfontosabb cél. Vagy épp a kórházakra, közlekedésfejlesztésre, energiahatékonyságra, szigetelési programra -- mondta, mire a riporter felsóhajtott: „Ez egy válasz”.
„Megígéri, hogy lesz gyorsvasút Magyarországon?” – kapta meg Magyar a kérdést, válaszul pedig megígérte, tárgyalni fog arról, hogy lesz Budapest és Varsó között.
Amikor pedig azt kérdezte az állami média riportere Magyar Pétertől, hogy mit kapott utasításba Ukrajnától, a Tisza elnöke visszakérdezett: „ezt hogy bírja ki nevetés nélkül?”
De konkrétabb válasza is volt: tavaly év végén Orbán Viktor rábólintott arra, hogy Ukrajna kaphat EU-hitelt akkor, ha ebbe Magyarországnak nem kell beszállnia, hiába kezdte el ezzel Orbán később zsarolni kezdte Ukrajnát. Szerinte még a Tisza-kormány megalakulása előtt meg fog indulni az ukrán kőolajszállítás – tette hozzá.
Amikor ezt követően az interjú végén a riporter azzal köszönt el Magyartól, hogy jelentkezzenek majd a Tisza szakértői, ha az állami média hívja őket, a Tisza elnöke azt mondta neki: „Vigyázzon, el ne nevesse magát”, mire ő annyit válaszolt, hogy „a magyar emberek életén nem nevetnék”. Ezzel az épületes párbeszéddel ért véget az interjú.