Elkezdett pénzt kérni a Kutyapárt, miután vissza kell fizetniük a kampánytámogatást
Az MKKP szerint az állami támogatás teljes összegét a kampányra költötték, így a 600 millióból nem maradt semmi.
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt társelnöke arra hivatkozva kéri a szimpatizánsaik támogatását, hogy korábban a párt segített a bajba jutottakon.
„Segítettünk, ahol tudtunk, most azt kérjük, hogy segíts, ahogy tudsz. 16 szar évet zártunk le vasárnap. Mi is 2010-ben kezdtük, és ezt a 16 évet azzal töltöttük, hogy kicsit könnyebb legyen elviselni az agyrémet” – így kezdi Kovács Gergely az MKKP társelnöke szerdai Facebook-bejegyzését, amelyben a szimpatizánsaik segítségét kéri a kampánypénz visszafizetéséhez.
Mivel a párt nem érte el a vasárnapi választásokon az egy százalékot, ezért vissza kell fizetniük a korábban kapott kampánytámogatást, összesen 680 millió forintot. Nagy kihívás ez a párt számára, ugyanis ezt a pénzt már elköltötték részben a kampányra, részben pályázatokra, „hogy a közpénz visszanyerje közpénz jellegét” – fogalmazott Kovács.
Az MKKP szerint az állami támogatás teljes összegét a kampányra költötték, így a 600 millióból nem maradt semmi.
„És mivel a kassza üres, a pénzt a párt tisztviselőitől és jelöltjeinek magánvagyonából kéne fedezni. Csakhogy magánvagyonaink sincsenek. A jelöltek egy részének viszont vannak gyerekei, és ha nem gyűjtjük össze adományokból, akkor még ők is bőven fizethetik a tartozást” – tette hozzá.
Nyitókép: MKKP / Facebook
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.