„Könnyen lehet, hogy az utolsó egyhetes intenzív fekete lejárató kampány 7-8 évvel ezelőtti hazugságokkal, az akkori vezetőkről, 500 ezer megtekintéssel (!) nyomott le minket 1 százalék alá – ezzel együtt ez egy erős közösség, aminek ezt kezelni kellett volna tudni. A hajrában mégsem tudta” – mondta Nagy Dávid, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) listavezetője, pártigazgatója kedden a Facebookon.
Arra utalt Nagy, hogy múlt hét hétfőn Az ebek ura címmel Mérő Vera aktivista, jogvédő és író, valamint Kőszegi Tamás rendező. A megszólalók több vádat megfogalmaztak Kovács Gergely pártelnök és Döme Zsuzsanna társelnök, valamint Nagy Dávid párigazgatóval szemben.
Pártalapítók, egykori aktivisták, önkormányzati képviselők beszéltek többek között arról egy friss dokumentumfilmben, hogy szerintük Kovács Gergely, az MKKP elnöke magáncélokra költötte a párt pénzét, és 2018 óta főként miatta züllött el a csaknem 20 éve létrejött politikai közösség. Nagy Dávid pártigazgató és listavezető néhány órával később dokumentumcsomaggal felszerelkezve ment be a Partizán stúdiójába, hogy cáfolja az állításokat.
Azt is hozzátette, az biztos, hogy rosszul mérték fel, hogy „az embereknek többre van igényre ezen a napon, mint hogy ne Orbán Viktor legyen Magyarország miniszterelnöke. Azoknak is, akik minket akartak volna, de fontosabb volt hogy Orbán takarodjon. És Orbán takarodott. Nem kicsit, nagyon. És ez jó.”
Az MKKP jövőjéről azt mondta, hogy óriási kihívás előtt áll a párt, mert az egy százalék alatti eredményük miatt mínusz 680 millió forinttal indulnak. Azt még nem tudja, hogy oldják meg a jelenlegi helyzetet, Nagy mindenesetre már nem lesz a párt igazgatója, viszont azt ígéri, hogy tagként részt fog venni a munkában.
A párt jövőjéről úgy fogalmazott, hogy „az MKKP egy rendszerhiba. És egy szabadabb rendszerben végre tényleg kiteljesedhetne. Csak legyen szabadabb ez a rendszer. Kérlek.”
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt 0,81 százalékot szerzett a választáson, ez azt jelenti, hogy a 600 millió forintos kampánytámogatást vissza kell fizetniük. A jelöltjeik által felvett 1,7 millió forintos támogatást pedig akkor kell visszaadniuk, ha nem érték el a 2 százalékos támogatottságot.
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnöke élő bejelentkezésben reagált a korábbi párttagok és önkormányzati emberek vádjaira, részletesen beszélt találkozójáról Tiborcz Istvánnal, és arról is, hogy megviselte a lejáratás.
Nyitóképünkön Nagy Dávid a választás éjszakáján. Fotó: HVG / Kriza Márton