Lemondott Dobrev Klára

Vállalja a felelősséget, ami csakis az övé.

  • HVG

Lemondott posztjáról Dobrev Klára a Demokratikus Koalíció elnöke. A politikus ezt pártja eredményváróján jelentette be vasárnap este. A párt a listás szavazatok 1,19 százalékát szerezte meg a választási eredmények 74,44 százalékos feldolgozottsága alapján

Az elnök azt mondta, a felelősség természetesen csakis az övé.

Nagy megtiszteltetés volt vezetni a csapatot – mondta Dobrev, aki szerint bár voltak sikereik és kudarcaik egyaránt, 

A fő célt, Orbán rendszerének leváltását nem tudtuk elérni, a NER ellen nem voltunk sikeresek. 

Dobrev szomorúan konstatálta, hogy a baloldali és liberális emberek képviselet nélkül maradnak a parlamentben, miután nem tudták elérni a parlamenti küszöböt, egyúttal reményét fejezte ki, hogy a Tiszára szavazó baloldaliaknak nem kell majd csalódniuk.

A távozó pártelnök önkénteseiknek és aktivistáiknak megköszönte a munkáját, a képviselőjelöltjeinek pedig bátorságát és kitartását. 

Történelmi választás, Tisza-kétharmad, fieszta Budapesten

16 év után Orbán Viktor bukását hozta el a vasárnapi országgyűlési választás. Bejött a Medián jóslata, amely a Tisza Párt történelmi győzelméről szólt. 77 százalékos feldolgozottság mellett az ellenzéki párt jóval több mint kétszer annyi mandátumot szerzett, mint a Fidesz. Kövesse az eseményeket a HVG-vel percről percre!

Nyitókép: HVG / Jakó Barbara

Hozzászólások
hvg, weeklyissue-bio-latest, WeeklyIssue with id: latest does not exist.