Magyar Péter: A volt barátnőm elcsábított, a lakásban kábítószer volt, amihez nem nyúltam
A Tisza Párt elnöke bejelentést tett „a legújabb kormányzati és titkosszolgálati lejárató akció kapcsán”.
A hatóságok szerint hiányzik a bűncselekmény gyanúja vagy a feljelentett cselekmény nem bűncselekmény.
Tájékoztatjuk, hogy a tiltott adatszerzés és személyes adattal visszaélés miatt tett feljelentést a Budapesti Rendőr-főkapitányság 2026. március 12-én (…) elutasította
– közölte a HVG megkeresésére a rendőrség.
Februárban egy VII. kerületi apartman hálószobájáról tettek közzé egy fényképet a radnaimark.hu oldalon, és felmerült, hogy Magyar Péterről, a Tisza Párt elnökéről, valamint Radnai Márk alelnökről hoznak majd le kompromittáló felvételeket.
Magyar Péter végül saját maga állt a nyilvánosság elé másnap, és azt közölte, hogy 2024 augusztusában járt a lakásban egy házibulin volt barátnőjével, Vogel Evelinnel.
„Az asztalon alkohol és kábítószer kinézetű anyag volt. Én az asztalon lévő dolgokhoz nem nyúltam, kábítószert nem fogyasztottam. Pár perc elteltével Vogel Evelinnel bementünk az egész ország által megismert szobába, és konszenzuális szexuális kapcsolatot létesítettünk” – idézte fel a történteket a Tisza Párt elnöke. „Azt természetesen nem tudom, hogy a lakásban illegálisan titkosszolgálati eszközökkel rögzített kép- és hangfelvételeket utólag milyen módon fogják manipulálni” – mondta akkor.
A rendőrség korábban már közölte, hogy kábítószer birtoklása miatt nyomozást indított ismeretlen tettes ellen.
A HVG megkeresésére küldött válaszából ugyanakkor az is kiderült, hogy a feltételezett kamerázás miatt nem indult nyomozás, március 12-én ugyanis elutasították az erre irányuló feljelentést. Indoklásul a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény 381. § (1) bekezdés b) illetve a) pontját jelölték ki.
Ez a két paragrafus úgy szól:
„Az ügyészség és a nyomozó hatóság a feljelentést elutasítja, ha a rendelkezésére álló adatokból kitűnik, hogy
A Magyar Nemzet korábban azt közölte: a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény gyanúja egyrészt azért merült fel, mert Magyar is írt arról, hogy a lakásban kábítószert látott, és a szobáról készült fekete-fehér fotón is fehér por látható az éjjeliszekrényen.
Az ingatlan tulajdonosa, aki ismert cégben is érdekelt, azt nyilatkozta, hogy nem volt tudomása arról, amire a lakásban készülhettek, és feljelentést tett. Ügyvédje azt közölte: „Az üzemeltető a bérlés megkezdése előtt, valamint a külföldi bérlő távozása után is – az ilyenkor szokásos alapos takarításkor – átvizsgálta a lakást, és nem talált semmilyen képrögzítésre szolgáló eszközt, és értelemszerűen ilyen az apartman felszereléshez sem tartozott”.
Hozzátette: „Ügyfelem mélységesen elítéli a magánszféra megsértését, úgy véli, nem létezhet olyan cél, ami ilyen felvétel(ek) elkészítését és nyilvánosságra hozását indokolná.”
A Tisza Párt elnöke bejelentést tett „a legújabb kormányzati és titkosszolgálati lejárató akció kapcsán”.
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.