Az NVB szerint volt nem jogsértő, hogy Pócs János március 15-e alkalmából az ukrán háborúval riogatott

A fideszes képviselő gyerekek előtt beszélt arról, hogy „Kárpátaljáról erőszakkal visznek el magyarokat golyófogónak”.

  • HVG

Arra jutott a Nemzeti Választási Bizottság (NVB), hogy szabályszerű volt Pócs János, amikor március 15-e alkalmából az ukrajnai háborúról beszélt iskolásoknak – írja a Telex.

A Fidesz képviselője a jászladányi József Attila Művelődési Házban beszélt arról, hogy „Kárpátaljáról erőszakkal visznek el magyarokat golyófogónak”, és Ukrajna halálbrigádokat küldene Orbán Viktorra. Március 16-án fordult a Tisza Párt az NVB-hez, azt kifogásolta, hogy Pócs jelentős számú kiskorú előtt vázolta a Fidesz-KDNP narratíváját ünnepi beszédbe csomagolva.

Az Országgyűlési Egyéni Választókerületi Bizottság (OEVB) vizsgálta először az ügyet és arra jutottak, hogy Pócs beszédének egy része kampánytevékenységnek minősülhet, és alkalmas lehet a jogsértésre.

A képviselő ez ellen fellebbezett, azzal érvelt, hogy ünnepi beszédét országgyűlési képviselőként tartotta, a gyerekek az ünnep résztvevői voltak, a beszéd pedig a szabadságról és a nemzeti tiszteletről szólt. Az NVB fideszes tagjai végül arra jutottak, hogy Pócs beszéde nem esik a köznevelési törvény hatálya alá, és nem minősül kampányeseménynek.

Retteghy András, az NVB Tisza által delegált tagja az esetről azt mondta, szerinte egyértelmű, hogy oktatási időben történt a beszéd, hiszen iskolaidőben, hétköznap jelentek meg az általános iskolás diákok Pócs beszédén. Az NVB végül 8 igen, 4 nem szavazattal Pócs fellebbezését elfogadta.

(Fotó: Túry Gergely)

Hozzászólások
hvg, weeklyissue-bio-latest, WeeklyIssue with id: latest does not exist.