VSquare az ukrán pénzszállítók elleni rajtaütésről: Kijev provokálása volt a kormány célja
Panyi Szabolcs szerint a műveletet Rogán Antal kulcsembere, Farkas Örs, a polgári titkosszolgálatok felügyeletéért felelős államtitkár tartotta kézben.
A lap szerint az Ukrán Biztonsági Szolgálat egy volt munkatársának adták be a szert, azonban a férfi rosszul lett, és eszméletét vesztette.
Ismeretlen tartalmú injekciót adtak be az egyik ukrán állampolgárnak azok közül, akiket az Ukrajnába tartó pénzszállító elfogása során állítottak elő – írja a Guardian kijevi biztonsági forrásokra hivatkozva.
Ukrajna két hete jelentette be, hogy az ország két pénzszállító autóját a magyar hatóságok lefoglalták, az azokat kísérő hét ukrán állampolgárt pedig elfogták. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közleményt adott ki az ügyben, amelyben pénzmosás gyanújáról írt, ám azt elismerte, hogy az elfogott járművekkel tervezetten szállítottak Ausztriából Ukrajnába 40 millió dollárt, 35 millió eurót és kilenc kilogramm aranyat.
A két autó személyzetét a magyar hatóságok 24 órán át fogva tartották, megbilincselték őket, a szemüket bekötötték. A brit lap szerint ez alatt az idő alatt az egyik férfinak – az Ukrán Biztonsági Szolgálat, az SZBU volt alkalmazottjának – erőszakkal injekciót adtak be, amely kijevi források szerint relaxáns hatóanyagot, vagy ahogy fogalmaznak, „igazságszérumot” tartalmazhatott, hogy megeredjen a nyelve. A gyógyszer azonban hipertóniás sokkot okozott a cukorbeteg férfinál, és elvesztette az eszméletét. Végül kórházba vitték.
A Guardian ukrán forrása ezt orosz módszerként jellemezte, mert az elmúlt évtizedekben ott használtak ilyen szereket a kihallgatásokon. A szer nyomait akkor fedezték fel, amikor a férfiak hazaérkeztek és vérvizsgálatot végeztek rajtuk. A lap jelezte: ők nem látták a teszteredményeket, az ukrán pénzszállítók magyar ügyvédje, Horváth Lóránt ugyanakkor megerősítette a nekik, „az egyik személy ismeretlen tartalmú injekciót kapott a tiltakozása ellenére”.
Egy magyar rendőrségi forrás azt nyilatkozta a Guardiannek, hogy kollégáiktól hallottak arról, hogy beadtak az egyik elfogottnak egy injekciót, de nem tudták, mit tartalmaz. Kereste a lap a Terrorelhárítási Központot és a NAV-ot is az ügyben, de nem válaszoltak a kérdéseikre.
A pénzszállítmány az ukrán Oscsadbanké, amelynek szóvivője arról számolt be, hogy az egyik férfi, akinek a betegsége miatt speciális étrendre, illetve folyamatos gyógyszeres kezelésre van szüksége, eszméletét vesztette a fogva tartása, során és csak utána kapott rendes ellátást.
A bank kedden bejelentette, hogy hivatali visszaélés és terrorcselekmény bűntettének gyanúja miatt feljelentést tett a magyar Központi Nyomozó Főügyészségen. Közleményük szerint a hét ukrán pénzszállító képviseletében is feljelentést tettek jogellenes fogva tartás, valamint hivatali visszaélés bűntettének gyanúja miatt. A Fővárosi Törvényszéknek pedig keresetlevelet nyújtottak a kiutasító határozat megsemmisítése iránt.
Pénteken Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró arról írt, hogy politikailag motivált magyar titkosszolgálati akció volt az ukrán pénzszállítók ellen irányuló rajtaütés. Az akcióval a magyar kormány egy újabb konfliktust akart kiprovokálni Ukrajnával, hogy azt a választás előtt propagandafegyverként vethesse be.
Panyi Szabolcs szerint a műveletet Rogán Antal kulcsembere, Farkas Örs, a polgári titkosszolgálatok felügyeletéért felelős államtitkár tartotta kézben.
Nyitókép: Az Oscsadbanktól lefoglalt páncélozott járművek kiadása a a NAV Bünjelkezelő Központjában. Fotó: HVG / Cabrera Martin
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.