Tóta W. Árpád: Lehet más a propaganda, avagy a Tavaszi szél kritikája
Film készült Magyar Péterről. Azoknak, akik szeretnék még jobban szeretni őt.
A színész nem először reagál a magyar belpolitika eseményeihez.
„Igen! Szabadítsátok fel magatokat, magyar fivéreim és nővéreim” – ezzel a szöveggel osztotta meg Mark Ruffalo Golden Globe-díjas amerikai színész a Democratic Wins Media posztját, amelyen Magyar Péter pécsi fórumán megjelent tömeg látható. A bejegyzést a Telex szúrta ki.
A Democratic Wins Media egyébként tévesen tüntetőként hivatkozik a tömegre, miközben a szombati rendezvény nem demonstráció volt, hanem kampányesemény. Magyar már ötödik alkalommal látogatott el Pécsre, ezúttal is megtöltötte a főteret.
Film készült Magyar Péterről. Azoknak, akik szeretnék még jobban szeretni őt.
A színész nem először nyilvánul meg a magyar közélettel kapcsolatban, 2019-ben azt mondta, hogy örül a magyar ellenzék összefogásának, és Orbánról úgy vélekedett, hogy ugyanazt a forgatókönyvet követi mint Donald Trump amerikai elnök. Szintén ebben az évben pedig gratulált Karácsony Gergely főpolgármesterré választásához. 2022-ben pedig egészen konkrétan Orbán elleni szavazásra buzdította a magyarokat.
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.