„A bíróság kimondta, hogy a 600 oldalas kamu dokumentumnak semmi köze a Tiszához” – Magyarék újabb pert nyertek az Index ellen
A Tisza elnöke szerint az Indexnek immár papírja van róla, hogy egy „hazug szennylap”.
HVG
Az Index újabb pert bukott el. A bíróság kimondta, hogy a 600 oldalas kamu dokumentumnak semmi köze a Tiszához. Az Indexnek papírja van róla, hogy egy hazug szennylap
– írta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke a közösségi oldalán szerdán.
A Fővárosi Törvényszék ítéletében kötelezi az Indexet, hogy az ítélet jogerőre emelkedését követő öt napon belül helyreigazítást tegyen közzé. Emellett arra is kötelezték a lapot, hogy a kiadóján keresztül 15 napon belül fizessen meg 500 ezer forint perköltséget. A Fővárosi Törvényszék döntése első fokú, az ellen fellebbezni lehet.
A Tisza Párt vezetője szerint a kormánypropaganda által terjesztett „kamudokumentum” az adótervekről az első betűtől az utolsóig hazugság, ezt már kimondta a bíróság is.
Magyar Péterék tavaly szeptemberben indítottak pert az Index ellen, miután a lap nyilvánosságra hozott egy általuk a Tisza adóterveiként aposztrofált hatszáz oldalas jelentést. Akkor az Index első fokon nyert – ekkor azzal érveltek, hogy csak véleményt közöltek a Tisza Párt állítólagos adóemelési terveiről. Ezt az ítéletet másodfokon megsemmisítették decemberben, ezért meg kellett megismételni az első fokú eljárást, amelyet januárban a Tisza nyert meg.
Lehetséges-e olyan adóreformot bevezetni, amivel a szegényebbek és a középosztály jól jár, és nem ürül ki az államkassza? A Tisza Pártnak gyorsan kellett bemutatnia egy adótervet a kormánypropagandára válaszul, és az eredmény olyan lett, aminek nagyrészt van realitása. Ha jól megy a gazdaságnak, meg lehet oldani az adócsökkentést, ha viszont nem, akkor azon múlik a siker vagy a bukás, hogy a leggazdagabb pár száz magyar el tudja-e rejteni a vagyonát.
Bár a Tisza mindvégig tagadta, hogy köze lenne a hatszáz oldalas csomaghoz, ez a Fideszt nem zavarta abban, hogy kampányt építsen a mesterséges intelligencia felhasználásával készült kamudokumentumra. A Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Kaposvár fideszes polgármestere, Szita Károly például arra kérte a városvezetőket, hogy utasítsák el a „megszorító csomagot”.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.