Magyar Péter reagált arra, hogy vélhetően egy szexvideóval akarják megzsarolni: „Eddig sem, és ezután sem fogok engedni semmilyen zsarolásnak”
Sejtése szerint titkosszolgálati eszközökkel rögzített, esetleg hamisított felvételről lehet szó.
A Tisza Párt alelnöke szerint az egész Fidesz-kommunikáció olyan, mint egy „száz helyen kilyukasztott lejárt szavatosságú tejeszacskó. Rohadt büdös, és mindent összemocskol, ami a közelébe kerül”.
Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója azt mondta a 444-nek, hogy a Fidesznek nincs köze a radnaimark.hu oldalhoz, nem tud semmilyen weboldalról, felvételről, sőt még a kérdéstől is „elborzad”.
Ezt arra reagálva közölte, hogy Magyar Péter két napja arról posztolt: arra számítanak, ellenfeleik lejárató videót akarnak majd megjelentetni. Ismeretlenek le is foglalták a radnaimark.hu oldalt, ahol egyelőre csak egy ágy képe látható.
Radnai Márk, a Tisza Párt alelnöke azt írta a Facebook-oldalán, hogy azért érdekes Menczer Tamás kijelentése, mert hozzá már ősszel is eljutottak információk egy minisztériumi dolgozótól arról, hogy mire készül a Fidesz.
„Már akkor is csak mosolyogtam rajta. Lehet, Tamás, hogy neked már nem is szólnak? Már be se avatnak a tervekbe?” – fogalmazott Radnai Márk.
A Tisza Párt alelnöke szerint az egész Fidesz-kommunikáció olyan, mint egy „száz helyen kilyukasztott lejárt szavatosságú tejeszacskó. Rohadt büdös, és mindent összemocskol, ami a közelébe kerül”.
Hozzátette: „Őszintén szólva már akkor is szánalmasnak tartottam, hogy azt gondoljátok: egy ilyen próbálkozás bárkit is megfélemlít. Akinek tiszta a lelkiismerete, az nem stresszel olyasmin, ami nem létezik, vagy amit nem követett el”.
Radnai Márk szerint valójában a Fidesz fél, és attól rettegnek, hogy egyszer valódi kérdésekre is kell válaszolniuk.
„Mi nem félünk. Nem lehet minket zsarolni, nem lehet minket sarokba szorítani” – jegyezte meg.
Sejtése szerint titkosszolgálati eszközökkel rögzített, esetleg hamisított felvételről lehet szó.
Nyitókép: HVG / Fazekas István
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.