Magyar Péter: A volt barátnőm elcsábított, a lakásban kábítószer volt, amihez nem nyúltam
A Tisza Párt elnöke bejelentést tett „a legújabb kormányzati és titkosszolgálati lejárató akció kapcsán”.
A Tisza Párt elnöke szerint a hatóság bűnpártolást követ el.
Magyar Péter szerint hivatali visszaélés gyanúját veti fel, hogy a nyomozóhatóságok 15 hónappal azután sem hallgatták ki Vogel Evelint, hogy feljelentést tett ellene zsarolás és egyéb bűncselekmények elkövetése miatt.
Magyar még 2024 végén jelentette fel volt barátnőjét, azt állítva, hogy Vogel 30 millió forintot követelt tőle azért, hogy a lejáratására alkalmas, bizalmas helyzetben rögzített – és részben manipulált – hangfelvételek ne kerüljenek nyilvánosságra. Bár Magyar elmondása szerint mintegy 11 órányi hangfelvételről volt szó, végül ennek csak töredéke jelent meg.
„A hatóságok ölbe tett (vagy összekötözött) kézzel nézik, hogy az illető újabb és újabb bűncselekményt követ el” – írja a Tisza Párt elnöke csütörtök esti Facebook-bejegyzésében, miután délután bejelentette, hogy most egy Vogel Evelinnel 2024-ben történt együttlétükről titkosszolgálati módszerekkel rögzített felvételt készülhetnek közzétenni, hogy lejárassák. Magyar Péter azt is állította, hogy utólag volt barátnője mozgásából és egyre fokozódó zsarolásából egyértelművé vált számára: egy klasszikus orosz típusú kompromatba sétált bele a felvétel készültekor.
A Tisza Párt elnöke bejelentést tett „a legújabb kormányzati és titkosszolgálati lejárató akció kapcsán”.
A több mint egy éve tett feljelentéssel kapcsolatban most azt írta: azóta (a gyanúsítotton kívül) már mindenkit meghallgatott a Nemzeti Nyomozó Iroda, többek közt őt magát is.
Egyértelmű bizonyítékok állnak rendelkezésre és a hatóság továbbra sem lép. Ez a Büntető Törvénykönyv szerint: hivatalos személy által, hivatali eljárása során, hivatali kötelessége megszegésével elkövetett bűnpártolás bűntette
– értékelte a helyzetet.
Szerinte „más hasonló ügyben” a bűnismétlés elkerülése érdekében már régen őrizetbe vették és letartóztatták volna a gyanúsítottat.
Végül arra is emlékeztetett, hogy mint azt bicskei kampányindítóján szerdán bejelentette: február 18-án személyesen találkozik majd Nagy Gábor Bálint a legfőbb ügyésszel, akitől „a Nemzeti Bank kirablása mellett sok más feltűnően lassan haladó ügyben is” választ vár majd arra az egyszerű kérdésre, hogy „ezt mégis hogy?!”.
Nyitókép: Veres Viktor
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.