Orbán jövőre is 5 százalékos hiánnyal számol

A miniszterelnök reggeli rádióinterjújában azt nem tudta megmondani, hogy Donald Trump jön-e Magyarországra, ezt majd az amerikai elnök eldönti.

  • HVG

Nem maradtunk ezen a héten sem miniszterelnöki interjú nélkül, Orbán Viktor országjárása után a Kossuth rádióban folytatta a választási kampányt. Mielőtt a kormányfő belekezdhetett volna, a műsorvezető rögtön a jó hírek felsorolásával kezdte: érkeznek az emelt támogatások és az emelt nyugdíjak is, majd arra is emlékeztetett, hogy Donald Trump csütörtökön közösségi oldalán feltétlen támogatásáról biztosította Orbánt.

A miniszterelnök szerint az üzenet magyarázata, hogy az amerikai elnökkel egyetértenek a béke és a háború kérdésében. Magyarország az egyedüli, aki azt képviseli, hogy már régen béke lenne a Trumpnak köszönhetően, ha az európaiak nem gáncsolnák a béketerveket. A magyar–amerikai barátságnak pedig az a hozadéka, hogy „jönnek a nagy és a közepes amerikai cégek” az országba.

„Nem mi vagyunk a legnagyobb ország Európában, de mi vagyunk az egyetlen szövetségese az Egyesült Államoknak a béke ügyében, és erre büszkék is lehetünk” – tette hozzá.

Arra azonban Orbán sem tudott válaszolni, hogy Trump jön-e Magyarországra a közeljövőben.

Nem lehet tudni. Az amerikai elnök politikai stratégiájának az fontos része, hiszen az üzletből érkezik, hogy előre senki semmit nem tudhat biztosan majd amikor ő eldönti – emelte ki a miniszterelnök.

Trükkös kérdés következett, a műsorvezető arra volt kíváncsi, hogy a 0,3 százalékos növekedés mellett van-e fedezete az országnak a támogatásokra, de Orbán mindenkit megnyugtatott, hogy igen. A magyar gazdaság stabil és kiszámítható, az ország befektetésre ajánlott. Mint minden európai gazdaság, a magyar is szenved a háborútól, képes arra, hogy a családok életét javítsa.

Orbán Viktor szerint a magyar gazdaság tavaly is, idén is és szerinte jövőre is 5% körüli költségvetési hiánnyal számolhat.

A magyar gazdaság ugyanakkor még 1%-os növekedés mellett is képes a jóléti intézkedésekre.

Ma kezdik kézbesíteni a 13. és 14. havi nyugdíjakat, úgyhogy gyorsan el is hangzott a kérdés, mi történne ezekkel, ha a Tisza kerülne kormányra. Orbán szerint tűrni kell az olyan véleményeket, hogy ezeket el kellene törölni, de „ez szamárság”. A nyugdíj nem ajándék, hanem jár a nyugdíjasoknak, hogy biztonságban érezhessék magukat öregkorukban.

A nyugdíjak eltörlését Orbán szerint persze nem az ellenzék találta ki, hanem Brüsszel. Hogy mindenki megértse a kormány narratíváját, a miniszterelnök még gyorsan hozzátette: „a 14. havi nyugdíjtól epét hánynak Brüsszelben”.

A Tisza azt mondja, nem készül megszorításokra, Ön szerint ellent tudnak mondani Brüsszelnek? – érkezik a következő kérdés. A kormányfő szerint ez nehéz lesz, hiszen Magyar Péter pártja egy brüsszeli kreálmány, és brüsszeli rendszert akar bevezetni. De a Tiszát nemcsak Brüsszelből, hanem Kijevből is finanszírozzák – állította Orbán, utalva arra a kiugrott tiszás aktivistának az interjújára, melynek valóságtartalmát Magyar Péter határozottan tagadta.

Magyarország megtámadta az orosz energiaimportot betiltó, brüsszeli REPowerEU-rendelet az Európai Bíróságon. Erre Orbán szerint azért volt szükség, mert aki időt nyer, életet nyer, meg fogjuk védeni a rezsicsökkentést.

A miniszterelnök szerint nem véletlen, hogy a Tisza energetikai szakértőjét, Kapitány Istvánt a „Shelltől hozták ide”, ő nyilvánvalóan el akarja érni azt, hogy az orosz gázról és olajról leváljunk és az olajcégeket terhelő energiacégeket terhelő, kétségkívül magas adókat, amiből „egyébként én fizetem a rezsicsökkentést” töröljék el, vagy csökkentsék le.

„Aki azt állítja, hogy orosz olaj és gáz nélkül is fent lehet tartani a rezsicsökkentést, az hazudik” – mondta Orbán.

A miniszterelnök a háborúval fejezte be, szerinte közvetlen veszély, hogy a magyarok pénzét elviszik Európába, a magyar fiatalokat elviszik Ukrajnába, a harmadik pedig az, hogy a NATO főtitkár szavaiból kiderült: katonákat akarnak állomásoztatni Ukrajna területén. Ez utóbbi azért veszélyes, mert az oroszok megmondták, hogy katonai célpontok lesznek, és lőni fognak rájuk, ez pedig nem szokott jól elsülni.

„Közelebb kerül a háború Magyarország határaihoz, ha megvalósul a nyugati terv. A háború romboló hatása nemcsak gazdasági, hanem fizikai értelemben is elérheti Magyarországot” – tette hozzá.

Magyarország ezért csak védelmi szövetségben hajlandó részt venni, nem vagyunk hajlandók Oroszországgal harcolni Ukrajnában.

A héten újabb kárpátaljai magyar halt meg kényszersorozás miatt, ezért Magyarország kiutasított három ukrán katonai vezetőt. Ezt Orbán szerint nem fogják szó nélkül tűrni, és az ilyen eseteknek következményei lesznek.

Hozzászólások
hvg, weeklyissue-bio-latest, WeeklyIssue with id: latest does not exist.