A ’90-es években is bántalmazott egy lányt – nyilatkozott a letartóztatott gyermekvédelmi vezető egyik áldozata
A 444-nek megszólaló nő szerint több áldozat is lehet évtizedekkel ezelőttről is.
Egy azóta elbocsátott tanárnő szerint a hatóságok elsőre nem látták bizonyíthatónak, hogy bűncselekmény történt volna.
A Győri Járási Ügyészség négyrendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt vádat emelt egy tanár ellen, aki szerintük egy katolikus iskolában „szándékosan túllépte az elfogadható közeledés határait”, írja a Telex.
Lassan két éve annak, hogy megjelentek az első információk az ügyről: először az internetre került fel egy videó, amin az iskola egyik tanárnője szólalt meg, majd a Szemlélek című keresztény szellemű, közéleti magazinnak az egyik érintett lány édesanyja nyilatkozott névtelenül.
A szülő állítása szerint a tanár már negyedik osztályában közeledett a lányához, de gyermeke – akinek állítása szerint a férfi néha igazgatta a haját, illetve hozzáért a nyakához, – csak később értette meg, hogy ez visszaélés. Az édesanya azt tanácsolta lányának, ha még egyszer előfordul hasonló, jelezze az osztályfőnökének. Kiderült az is, hogy nem ő volt az egyetlen, akivel a tanár így viselkedett, előkerült még másik három lány vallomása.
A 444-nek megszólaló nő szerint több áldozat is lehet évtizedekkel ezelőttről is.
A beszámolók szerint helyi plébános volt az, aki komolyan vette a gyerekek jelzését, és ezekkel a püspökségre is felkereste. A videóban nyilatkozó tanárnő szerint viszont a hatóságok nem látták bizonyíthatónak, hogy bűncselekmény történt volna, bár a megszüntető határozatot 2024 júliusára mégis visszavonták arra hivatkozva, hogy a vizsgálat nem volt alapos.
Ezzel egy időben az iskola igazgatónője a fenntartó egyházmegyével egyetértésben felmondott az ügyet kirobbantó tanárnőnek, és végül a férfi tanár is elkerült közben az intézményből, a Győri Járási Ügyészség pedig felülvizsgálva a hatóságok korábbi határozatát a vádemelés mellett döntött.
A vádirati a tanár a diákokkal „szemben olyan magatartást tanúsított, mellyel foglalkozásából eredő kötelességét szándékosan és súlyosan megszegte, a számukra elfogadható közeledés határát szándékosan túllépve viszonyult hozzájuk, emiatt erkölcsi, érzelmi fejlődésük sérült”.
Az ügyészség felfüggesztett szabadságvesztést indítványozott, valamint azt, hogy a férfit tiltsák el a foglalkozásától. Az ügyben a Csornai Járásbíróság tart majd előkészítő ülést.
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.