Karácsony Gergely: A kormány segítsen a családoknak spórolni azzal, hogy beszáll a panelprogramba
A fővárosi klímaügynökség létjogosultságáról szóló szóváltássá alakult a panelek energetikai korszerűsítésére irányuló javaslat vitája.
A IX., a X. és a XIII. kerületben már elérhető a pályázat, hamarosan további kerületek is csatlakoznak.
Elindult a panelházak energetikai korszerűsítését támogató Budapesti Zöld Panelprogram – közölte a főpolgármester csütörtökön a Facebook-oldalán.
Karácsony Gergely azt írta: tizenhat év után újraindítják a Budapesti Zöld Panelprogramot, amely segít a panelházak energetikai korszerűsítésében, csökkenti a rezsit, és kényelmesebbé teszi az otthonokat.
A IX., a X. és a XIII. kerületben már elérhető a pályázat, hamarosan további kerületek is csatlakoznak – tette hozzá. A panelprogram megvalósításával megbízott Budapesti Közművek a honlapján azt közölte:
A programra a következő időszakban mintegy 1,3 milliárd forintos éves keret áll rendelkezésre, ebből minimum 30 százalékos vissza nem térítendő támogatás kapható energetikai korszerűsítésre.
A pályázaton azok a társasházak és lakásszövetkezetek vehetnek részt, amelyek panel vagy egyéb iparosított technológiával épültek. A programhoz való csatlakozás kerületi szintű megállapodáshoz kötött, jelentkezésre csak azokban a kerületekben van lehetőség, amelyek együttműködési megállapodást kötöttek a fővárossal – olvasható az összegzésben.
A tájékoztatás szerint a program fő célja a lehető legnagyobb fajlagos primerenergia-megtakarítás elérése, így különösen fontos szerepet szánnak a hőszigetelésnek, a nyílászárócserének és a fűtéskorszerűsítésnek.
Emellett az is fontos célkitűzés, hogy a jelenleg rendelkezésre álló, kisebb támogatási forrást felhasználva az évente 10-12 jól kiválasztott lakóépületben megvalósított „tesztprojektek” során olyan műszaki, finanszírozási és projektmenedzsment-tapasztalatok gyűljenek össze, amelyekre építve hosszú távú felújítási program alakítható ki.
Közölték: a program második szakaszában a döntés-előkészítő anyag alapján meghatározott és a tulajdonosok által megszavazott beruházásra kerülettől függően 30-50 százalékos mértékű vissza nem térítendő támogatást nyerhetnek el a pályázó közösségek. A ház részéről minimum 10 százalékos önerőt vár el a program, a fennmaradó összeg hitellel fedezhető – olvasható a közművek honlapján.
A fővárosi klímaügynökség létjogosultságáról szóló szóváltássá alakult a panelek energetikai korszerűsítésére irányuló javaslat vitája.
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.