Január 17-én szombaton újra háborúellenes gyűlést szerveznek a Digitális Polgári Körök, a helyszín ezúttal Miskolc. Ezt nem onnan tudjuk, hogy a Fidesz sajtóirodája válaszolt volna a HVG még kedden, ebben a témában elküldött kérdésére, hanem mert elkezdték kiküldeni rá a meghívókat. Eszerint a DVTK Arénában tartják az idén újrainduló kampányesemény-sorozat első állomását 11 órától, és felszólal Orbán Viktor is.
Tavaly december 20-án, Szegeden ért véget tavaly a DPK-k öt helyszínt lefedő országjárása. A szegedi háborúellenes gyűlés arról is lehet emlékezetes, hogy azon egy nem fideszes kérdező is kérdezte a miniszterelnököt, és olyanokra várt választ, hogy miért hazudnak Orbánék a gyermekvédelemtől, miért nem védik meg a gyerekeket, ki az a fontos ember, akinek a mocskosságait fedezik ebben az ügyben, és végül feltette azt a kérdést is:
Miért loptátok el a gyerekeink jövőjét?
Áder János és Lázár János is színpadra lépett Szegeden. A volt köztársasági elnöknek jutott a feladat, hogy elmondja, hol a pénz. Lázárnak pedig, hogy moderálja a nézői kérdéseket és a miniszterelnöki válaszokat. Egy váratlan pillanatban az egyik néző a megszokott dramaturgiát szétverve arról kérdezte Orbán, hogy miért nem védi meg a gyerekeket.
A legutóbbi, decemberi DPK-gyűlés óta sok minden történt amúgy. Sulyok Tamás államfő kitűzte április 12-re a választást, a Fidesz pedig bejelentette 106 egyéni országgyűlési képviselő-jelöltjét, így már hivatalos, kik a kormánypártok jelöltjei a szombati helyszínen. Miskolc városa két egyéni választókerületet is lefed.
Mutatjuk, hogy itt kik a Fidesz, a Tisza és a többi, mérhető támogatottságú politikai erő egyéni jelöltjei:
Borsod-Abaúj Zemplén 1. (Miskolc): Csöbör Katalin
2010 óta minden választáson a fideszes Csöbör Katalin kapta a legtöbb miskolci szavazatot, 2022-ben 46,5 százalékot szerzett, ellenzéki kihívója, Szilágyi Szabolcs pedig 41,4 százalékot. Csöbör már a bejelentése előtt nagyon szorgalmasan készült a kampányra: már azelőtt a választás dátumát is tartalmazó szórólapról posztolt, hogy azt a köztársasági elnök kitűzte volna.
A Tisza Párt Juhász Roland szállodaipari dolgozóval, a Mi Hazánk Miklós Árpád Ferenccel, a DK pedig Mokrai Mihállyal vág neki a kampánynak ebben a körzetben.
Borsod-Abaúj Zemplén 2. (Miskolc): Hollósy András
Egy ciklus után leváltotta a Fidesz vezetése Kiss Jánost a választókerületben: a képviselő 2022-ben szoros versenyben húzta be a körzetet, alig 500 szavazattal szerzett többet az ellenzéki jelölt Varga Lászlónál. Tavaly februárban, amikor Orbán Viktor a Karmelitában egyeztetett a választókerületi elnökökkel, többeknek feltűnt Kiss hiánya, ott volt viszont helyette Hollósy András miskolci alpolgármester. Hollósy feltűnt a Harcosok Klubjának májusi eseményén, ősszel pedig Miskolc és térsége területi kohéziójának erősítéséért felelős miniszteri biztossá nevezték ki.
A Tisza Párt Czipa András jogászt, a Mi Hazánk Pakusza Zoltánt, a DK pedig Majoros László Ferencet indítja a körzetben.
Kérdés, Orbán Viktor szombaton Miskolcon szóba hozza-e például az elmúlt napok friss közvélemény-kutatási eredményeit. Ezek közül a kormányközeli Nézőpont Intézet ugyan jelentős előnyt és sima választási győzelmet jósolt a Fidesznek, ám az IDEA felmérése szerint 8 százalékponttal vezet a Tisza a Fidesz előtt. Sőt, a Medián legfrissebb kutatása már azt mérte, hogy a biztos szavazók körében a Tiszának két számjegyű, 12 százalékpontos előnye van, amit Török Gábor szerint nehezen megfordítható.
Növelni tudta előnyét a rendszerváltást ígérő Tisza Párt a biztos választás jelszavával kampányoló Fidesszel szemben. Míg két hónapja 10 százalékpont volt a két nagy tömb közötti különbség, ez 12-re nőtt a választani tudó biztos szavazók körében. A DK támogatottsága 1 százalékra esett.
A háborúellenes gyűlések tehát folytatódnak, ahogy úgy tűnik, a Fidesz ezzel párhuzamos akciója, a háborúellenes aláírásgyűjtés is, amit még tavaly ősszel indítottak, és amitől a HVG is megírta: politikailag motivált, miközben gyakorlati haszna nincs. Viszont legalább nagyon hasonlít arra, amit Rákosiék csináltak annak idején:
Rákosiék még 7 millió magyar ember aláírását gyűjtöttek össze a békéért, a Fidesz úgy számolt, most elég lesz kétmillió is. Ám több, mint két hónap után sem tudni, mennyit sikerült végül gyűjteni. Miután Orbán Viktor már abban sem biztos, ki kezdte az ukrajnai háborút, lehet, hogy nem is Putyinhoz viszi a békekövetelést?
Térképre tettük az összes egyéni körzetben a Fidesz és a Tisza jelöltjeit, ez itt böngészhető:
Nyitóképünkön Orbán Viktor az egyik háborúellenes gyűlésen. Fotó: Fazekas István