A kormány témáit mérő Társadalomkutató arról kérdezősködik, hogy politikusokat is felelősségre kell-e vonni a Szőlő utcai ügy miatt
De azért jutott kérdés a háborúról, Magyar Péterről és az Otthon Start hitelről is.
A miniszterelnök személyes felelősségét firtatták a javítóintézeti botrány kapcsán.
„Minden lépést meg kell tenni, hogy az állam teljesítse a kötelességét, de ezt mindig meg is tettük, és meg is fogjuk tenni” – mondta Orbán Viktor arra az RTL kérdésére Brüsszelben, ami a miniszterelnök személyes felelősségét firtatta a Szőlő utcai javítóintézet ügyében.
Arra a felvetésre, hogy most tartóztattak le az ügyben több embert is, azt mondta „azért tartóztatták le őket, mert a kormány teszi a dolgát”, majd azt ígérte, hogy minden visszaélést fel fognak fedni. Azt mondta, azt nem tudja ígérni, hogy nem lesznek Magyarországon visszaélések, azt viszont igen, hogy az elkövetőket „fülön fogják”, és a jog erejével lépnek fel velük szemben.
„Az állam működik, a kormány működik, és teszi a dolgát, és ez így van rendjén” – mondta.
Pár napja azt mondta Orbán a Mandinernek, hogy a Szőlő utca egy speciális intézet, ahol bűnöző fiatalkorúak vannak, mind követtek el bűncselekményeket, leginkább súlyosakat, emberölésig bezárólag. Ez illeszkedett ahhoz, ahogy a kormány napok óta próbálja úgy átkeretezni az eseményeket, hogy arról is legyen szó, nem ártatlan gyerekek kerülnek oda be. Az interjúban ugyanakkor azt is megemlítette, hogy tényként kezelendő a nyilvánosságra került felvételek alapján, hogy a nevelő bűncselekményt követett el.
De azért jutott kérdés a háborúról, Magyar Péterről és az Otthon Start hitelről is.
Az ügyészség az elmúlt napokban nagyszabású bűnügyi akciókat hajtott végre az ügyben, amelynek jelenleg hét gyanúsítottja van. Három ember – Juhász Péter Pál egykori igazgató, az élettársa és egy ügyintéző – már korábban letartóztatásba, illetve bűnügyi felügyeletbe került, csütörtökön pedig letartóztatták Kovács-Buna Károlyt, a javítóintézet múlt hét hétfőn lemondott megbízott igazgatóját és két másik embert is. Azóta egy kinevezett igazgatót már „elfogyasztott” a javítóintézet, de szerdán egy újabb nevet jelentettek be, Nick Jánosét.
Varga László Balázs intézményvezetői megbízásának mai visszavonása után Nick Jánost nevezték ki az óbudai javítóintézet élére.
Fotó: AFP / Nicolas Tucat
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.