Vizsgálja a 677 millióból épített mini bölcsődét az Integritás Hatóság
Tizenkét férőhelyes intézményt húztak fel Kazáron, négyzetméterenként 2,25 millió forintból.
A képviselő szerint a „bölcsődézés” egyre gyakoribb elkövetési mód lett.
Egy Gödön épült „családi bölcsődéről” osztott meg videót Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő, aki elmondta: a tulajdonos Kicsike Csibék Nkft. összesen 240 millió forintos uniós támogatást nyert el az építésre. Ebből az összegből 135 milliót már meg is kaptak, 2025 eleje óta működnie kéne a bölcsődének, amely egyelőre le sincs vakolva, és láthatóan nincs olyan állapotban, hogy gyerekeket fogadjon.
Hadházy úgy tudja, a nonprofit vállalkozás ellen már felszámolási eljárás is indult, így az állam akkor is bottal üthetné a pénz nyomát, ha visszakövetelné a támogatást. Megjegyezte: az ügyet bonyolítja, hogy az épület egy másik vállalkozás telkére épült. A képviselő ugyan nem rendelkezik pontos információval arról, ki áll a Kicsike Csibék mögött, de a helyiek elmondása szerint a vállalkozó a gödi polgármester kampányát is támogatta korábban.
„Az biztos, hogy itt elköltöttünk 140 millió forintot, és nem nagyon látok bölcsődét” – mondta Hadházy, aki szerint az is „elég erős”, hogy egy 16 férőhelyes bölcsőde megépítésére 240 millió forint támogatást vesz fel valaki.
A képviselő arról is írt posztjában, hogy a „bölcsődézés” mára egy bevett elkövetési mód lett: valaki felvesz sok százmillió forint támogatást, épít belőle egy luxusvillát, amelyben elbáboznak pár évig egy bölcsődét, majd saját ingatlanként hasznosítja, erre több példát is hozott. Megjegyzi azért, hogy a gödi ingatlan „nem látszik luxusvillának”, de eléggé úgy tűnik, hogy az is családi háznak indult.
Tizenkét férőhelyes intézményt húztak fel Kazáron, négyzetméterenként 2,25 millió forintból.
Nyitóképünk illusztráció. Fotó: Lakos Gábor
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.