Új felvételek jelentek meg a tolvajról, aki arcon dobta magát egy kővel
Felvette a térfigyelő kamera, ahogy elszívott egy cigit, majd levizelt egy falat.
A pénzt követelő két férfi mellett gyanúsítottként hallgatták ki a megtámadott társaság egyik tagját is.
A gödöllői nyomozók elfogták azt a két férfit, akik november 18-án Kerepesen, a Gyár utca és a Szabadság utca sarkánál leszólítottak egy háromfős társaságot hogy kirabolják őket. Amikor egyikük megragadta a két arra sétáló nő egyikének táskáját, férfikísérőjük hiába szólította fel a támadókat, hogy hagyják őket békén, válaszképpen ugyanis az egyik férfi a kabátja alól előrántott egy körülbelül 30 cm pengehosszúságú konyhakést, amivel hadonászni kezdett.
A társaság ezután a közeli hotelhez futott, hogy segítséget kérjenek, de a fenyegetőző férfiak a parkolóig követték őket. Amikor viszont kis idő múlva elindultak a HÉV állomás felé, a megtámadott férfi, illetve két nő eredt a nyomukba, és két ismerősükkel felszálltak egy szerelvényre. Miután pedig megtalálták a korábban kést rántó illetőt, ketten bántalmazni kezdték, és leszállították a HÉV-ről.
Felvette a térfigyelő kamera, ahogy elszívott egy cigit, majd levizelt egy falat.
A rendőrök bejelentéstől számított néhány percen belül a helyszínre értek, ahol a peronon találták az egymással hangosan veszekedő férfiakat. A történtek miatt mindkét társaságot előállították.
A késes támadókat rablás kísérlete miatt hallgatták ki gyanúsítottként, valamint mivel egyikük gyorstesztje THC-ra pozitív jelzést mutatott, így neki kábítószer birtoklása miatt is felelnie kell. A verekedőket pedig garázdaság elkövetésével gyanúsítják, velük szemben nem kezdeményeztek letartóztatást, az eljárás során szabadlábon védekezhetnek, olvasható az esetről kiadott közleményben.
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.