Legfeljebb tíz évre lehet majd felfüggeszteni a magyar állampolgárságot
Az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága azt is meghatározta, hogy hogyan lehet visszaállítani az állampolgárságot.
Az új törvényt sokan bírálták.
Június végén lépett hatályba az a törvény, amely lehetővé teszi a kormány számára, hogy felfüggessze azon kettős állampolgárok magyar állampolgárságát, akik az ország közrendjére, köz- vagy nemzetbiztonságára veszélyt jelentenek. Az Igazságügyi Minisztérium a Telex közérdekűadat-igénylésére közölte: október végéig
nem került sor magyar állampolgárság felfüggesztésére.
Az új szabályozás azokra érvényes, akik a magyar mellett egy nem EGT-állam – ideértve az EU-tagjelölt országokat is – állampolgárságával rendelkeznek. Felfüggesztésre legfeljebb tíz évre van lehetőség olyan esetekben, ha az érintett például egy harmadik ország hadseregében szolgál, jogerősen elítélik a közrendet vagy alkotmányos rendet veszélyeztető bűncselekmény miatt, terrorcselekményekkel összefüggő szervezettel áll kapcsolatban, vagy sérti Magyarország szuverenitását.
Az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága azt is meghatározta, hogy hogyan lehet visszaállítani az állampolgárságot.
A változást áprilisban az Alaptörvény módosításával készítették elő: ebben rögzítették először, hogy a kettős állampolgárok állampolgársága határozott időre felfüggeszthető. Ez új elem a magyar jogrendben, és nemzetközi összehasonlításban is szokatlan megoldás. A magyar jogtörténetben utoljára a Kádár-korszakban volt példa jogszerűen szerzett állampolgárságtól való megfosztásra.
A módosítás ellen nemzetközi jogászok tiltakoztak. Állásfoglalásuk szerint a szabály könnyen visszaélésekre adhat alkalmat, és ellentétes lehet nemzetközi emberi jogi egyezményekkel. Az aláírók között volt Sulyok Tamás köztársasági elnök lánya és veje is.
Hazai nemzetközi jogászok közös nyilatkozatban álltak ki a Nemzetközi Büntetőbíróság mellett, amely szervezetből éppen kilépni készül Magyarország. Az aláírók között van az államfő lánya, Sulyok Katalin és a férje is. Az aláírók bírálták a magyar állampolgárság felfüggesztését is, mondván: ez a nemzetközi jogban példátlan.
Nyitókép: Stiller Ákos
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.