Gyurcsány búcsúüzenete: Tudom, milyen érzés legyőzni Orbán Viktort
Gyurcsány Ferenc azt kérte az utolsó pártelnöki levelében a párttársaitól, hogy támogassák majd a DK új elnökét, és tartsanak ki a DK mellett.
A volt kormányfő azt mondta: a DK-nak továbbra is tagja maradt, de május 8. óta már nem tartja magát közszereplőnek.
„Hadd hűtsem le a nézők várakozását, politikáról nem fogok beszélni, sem most, sem a belátható jövőben. Csak azért nem mondom, hogy soha, mert magamnak is szoktam meglepetéseket okozni” – mondta Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció (DK) volt elnöke, aki visszavonulása először adott interjút az ÖT Youtube-csatornának. Az expolitikus alapvetően az új könyvéről beszélt, de bevezetésként néhány politikai felvetésre is válaszolt.
A május 8-i lemondásával kapcsolatban például azt mondta, hogy februárban még nem tudta, hogy így fog dönteni, de néhány héttel korábban már megszületett a döntés. Állítása szerint ezzel „egy viszonylag hosszú folyamat” végére tettek pontot.
Gyurcsány Ferenc visszavonulását és válását felesége Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció jelenlegi elnöke egyszerre jelentette be. Gyurcsány Ferenc erről azt mondta, hogy ez a két fejlemény „inkább összefüggött, mint nem”.
Kár lenne tagadni, hogy engem mindenfajta értelemben nagyon megviselt – akkor is és utána még sok sok héten keresztül –, hogy életemnek a két legfontosabb tartóeleme, amely az elmúlt évtizedekben valójában meghatározott engem, azokban a hetekben megszűnt
– fogalmazott.
A volt kormányfő azt mondta, a DK-nak továbbra is tagja maradt, de május 8. óta már nem tartja magát közszereplőnek. Állítása szerint a magánbeszélgetésekben is távol tartja magát attól, hogy elmondja a véleményét politikai kérdésekben, ez ugyanis szerinte hátráltatná a DK és Dobrev Klára munkáját is – baráti társaságuk ugyanis a közös múlt miatt részben megegyezik. A nyilvános megszólalásai szerinte nem segítenék a pártot, ráadásul muníciót is adna az ellenfeleiknek.
Gyurcsány Ferenc arra a kérdésre nem akart válaszolni, hogy a visszavonulásában melyik volt a dominánsabb tényező, a magánéleti vagy az EP-választáson elért rossz eredmény. Szerinte ugyanis ahhoz, hogy erre őszintén tudjon felelni, olyan politikai és magántermészetű tényeket kellene kifejtenie, amelyeket nem akar megosztani.
Gyurcsány Ferenc azt kérte az utolsó pártelnöki levelében a párttársaitól, hogy támogassák majd a DK új elnökét, és tartsanak ki a DK mellett.
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.