Ötszázan keresték a Pilisben eltűnt, holtan megtalált nőt: nem merült fel bűncselekmény gyanúja
Közel három hétig kerestékKaszás Nikolettet.
Az utolsó információ a pedagógusról, hogy vett egy buszjegyet a Pilis irányába.
Hat napja eltűnt egy budapesti matematika tanár a XIV. kerületi otthonából, a jelek szerint túrázni indult a Pilisbe – írja Blikk.
Az egyik ismerőse arról számolt be a lapnak, hogy Mikovicz András az eltűnése napján az édesanyjával ebédelt, aztán mondta, hogy elmegy tanítani és hazamegy. „Ez nem történt meg, de a telefonját megtalálták, amiből kiderült, hogy vásárolt magának egy buszjegyet a Pilis irányába. Nagyon szeretett túrázni, megcsinálta az egyik legkeményebb teljesítménytúrát is Magyarországon.”
A lap szerint a rendőrség most azt próbálja kideríteni, hogy pontosan hol, melyik településen szállt le a buszról. Augusztusban is eltűnt már egyszer, de akkor még időben rátaláltak. Akkor megsérült a Pilis-tetőn, és kórházba szállították.
A rendőrségi felhívásban az olvasható, hogy Miklovicz András körülbelül 170 centiméter magas, barna szeme van, kopasz, őszülő borostás. Eltűnésekor zöldes pufi mellényt, fekete jóganadrágot, kék pólót, zöld tréningfelsőt és sötétszürke sportcipőt viselt.

Azt kérik, aki bármit tud az eltűntről, hívja a rendőrséget.
A Pilisben a múlt hónapban egy eltűnés tragédiával végződött. Kaszás Nikolett szeptember 7-én, a Pilisben túrázva tűnt el, holttestét pedig közel háromhetes kutatás után, egy kutyás mentőcsapat találta meg Pilisszentlászló közelében.
Közel három hétig kerestékKaszás Nikolettet.
Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőket segítő, ingyenesen hívható 116-123-as vagy 06 80 820 111-es telefonszámot!
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.