Álrendőrt fogtak el a Nyugati téri metrómegállóban szeptember 13-án kora délután – derül ki a Rendészeti Államtitkárság Facebook-bejegyzéséből.
Nyilvános leszere(p)lésRendőrt bilincseltek meg rendőrök a Nyugati téri metróállomáson. Vagyis majdnem.A kék metró peronján éppenséggel nem ez történt szeptember 13-án kora délután; ott valódi rendőrök füleltek le egy álzsarut. A 42 esztendős férfi igazi rendőregyenruhát viselt, rendfokozati jelzésekkel, utángyártott, de az eredetire erősen hasonlító BRFK állományjelzővel, tépőzáras „Rendőrség” feliratokkal, a jelvénye körül akadt egy kis bibi: ott az azonosítószám helyett „Police” felirat díszelgett.Ez tűnt fel egy rendőri pályára, nevesül a Nemzeti Közszolgálati Egyetem-re készülő, 16 éves, füzesgyarmati gimnazistának, aki először megfigyelte a célszemélyt, majd jelezte az igazi hatóságiaknak, hogy szerinte valami nagyon nem stimmel – és igaza lett. A rendőrnek látszó, biztonsági őrként dolgozó, a határvadász, illetve rendőr szakma felé kacsingató uniformisbitorlótól elfogása közben azért csak megkérdezték, hogy miért mimikrizte magát hivatalos közegnek: - Forgattunk a barátnőmnél – érkezett a válasz, később a férfi elmondta, hogy a budaörsi lakásban zajló filmfelvétel után „magánhagyta” jelmezét, és abban szándékozott hazautazni a Békés vármegyei Körösladányba.Az egyenruhát állítása szerint egy nyugalmazott rendőrtől vásárolta harmincezer forintért, azt korábban nyilvánosan nem viselte, és a jövőben sem fogja - mivel azt tőle most elkobozták. Leszólították ugyan az aluljáróban, mondván, valaki késsel hadonászik, mire a "Mindjárt jönnek a kollégák" választ adta.A férfit jogosulatlan címhasználat szabálysértés elkövetése miatt rövid úton 104 ezer forint bírsággal sújtotta a BRFK Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. kerületi Rendőrkapitánysága.
Posted by Rendészeti Államtitkárság on Monday, September 15, 2025
A 42 éves, egyébként biztonsági őrként dolgozó férfi igazi rendőregyenruhát viselt rendfokozati jelzésekkel, illetve utángyártott, de az eredetire erősen hasonlító BRFK állományjelzővel, valamint tépőzáras „Rendőrség” feliratokkal – amelyeket elfogásakor sorra el is távolítottak róla.
Az álruha gyenge pontja a hamis jelvény volt, amelyen az azonosító szám helyén árulkodó módon a „Police” felirat szerepelt. Ezt szúrta ki egy 16 éves – történetesen a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre készülő – füzesabonyi gimnazista, aki a valódi rendőröket értesítette.
A férfi később elmondta, hogy egy budaörsi lakásban történt filmfelvétel után „magán hagyta” jelmezét, és abban akart hazautazni a Békés vármegyei Körösladányba, ugyanakkor tagadta, hogy korábban is viselte volna közterületen a ruházatot.
Külön érdekesség, hogy a bejegyzés szerint az álrendőrt az aluljáróban le is szólították, mondván, valaki késsel hadonászik, amire állítólag azt válaszolta:
Mindjárt jönnek a kollégák.
A férfira jogosulatlan címhasználat szabálysértés elkövetése miatt 104 ezer forint bírságot szabtak ki, az egyenruhát pedig – amelyet elmondása szerint 30 ezer forintért egy nyugalmazott rendőrtől vásárolt – elkobozták.
Nyitóképünk: részlet az álrendőr megbilincseléséről közzétett felvételről (Forrás: Rendészeti Államtitkárság / Facebook)