Ő az első DPK hetes számú tagja, de most alapítana egy másikat, amiben ő lenne az első.
HVG
Úgy látszik, Dopemannek nem elég, hogy ő az Orbán Viktor által alapított első Digitális Polgári Kör (DPK) hetes számú tagja, a rapper saját DPK-t is alapítana – erről a Facebookon írt.
Nemsokára lesz saját DPK-m, de addig is vár az értelmes párbeszéd és véleménycsere.”
– írta bejegyzésében Dopeman. Az a múlt héten derül ki, hogy a korábban egy Orbán-szobor fejét rugdosó, de mára a miniszterelnök lelkes rajongójává váló zenész is ott lesz az első Körben. Ezt követően sokan számonkérték a kormánypártokon, hogy Orbán hogyan vállalhat közösséget a kiskorúak megrontásáról és nők bántalmazásáról rappelő Dopemannel, de a Fidesz-KDNP-t látványosan hidegen hagyta a kérdést. Sőt, Orbán Viktor azóta újfent kiállt Dopeman mellett, amikor jelezte: ő lesz a rapper beszélgetős műsorának vendége.
Nem csak Majka, Dopeman számai is gondot okozhatnak Orbán Viktornak. A gengszterrapper szövegeiről legszívesebben hallgatnak a Fideszben, népszerűségében pedig meg sem közelíti Majkát a miniszterelnök saját Digitális Polgári Körébe invitált előadó, akit a jelek szerint sokkal jobban kisegít Orbán társasága, mint fordítva. De mit mond maga Dopeman a politikai pálfordulásáról, illetve a nők elleni erőszakról és kiskorúak elleni szexuális erőszakról szóló szövegeiről?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.