Műszaki hiba miatt került bajba egy kisgéphajó a Duna csepeli szakaszán – számolt be a Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat a Facebook-oldalán.
A bejegyzés szerint a vízimentőket azzal riasztották, hogy a hajó – két felnőttel és három gyerekkel a fedélzetén – keresztbe fordulva beszorult két, a part mellett horgonyzó uszály közé.
A mentőegység perceken belül a helyszínre ért, majd a katasztrófavédelem tűzoltó hajója és búvárszolgálata is megérkezett. A csapatok először az utasokat mentették ki egy árvízi mentéseknél rendszeresített speciális mentőmellény és kötélbiztosítás segítségével, ezt követően pedig a szorult helyzetbe került hajót vontatták ki a két uszály közül egy kutató-mentő hajóval.
Élet-és hajómentés a DunánA délutáni órákban a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság riasztotta a Dunán állomásozó kutató-mentő hajónkat egy nem mindennapi eseményhez. A bejelentés alapján a Duna csepeli szakaszán egy kisgéphajó - 2 felnőtt és 3 gyermek utassal a fedélzetén - műszaki hiba miatt a part mellett veszteglő (horgonyon várakozó) két uszály közé keresztbe fordulva beszorult. A vízirendészet, mint elsődelges beavatkozó mentőegység perceken belül a helyszínre érkezett és velük párhuzamosan elindult a mentési lánc is, hiszen a katasztrófavédelem tűzoltó hajója és búvárszolgálata is megkezdte a vonulást a helyszínre és mi is riasztásra kerültünk. A helyszínen a vízirendészet koordinációja mellett végül a katasztrófavédelem egységeivel közösen először az utasok mentését hajtottuk végre a szolgálatunk által az árvízi mentéseknél rendszeresített speciális mentőmellény és kötélbiztosítás segítségével. A sikeres mentést követően a kisgéphajó kiszabadítását és kivontatását végeztük el a kutató-mentő hajónkkal, amit az anyakikötőjében adtunk át a tulajdonosnak ahova a vízirendészet hajójával a személyek is vissza lettek szállítva.Az eszközmentés egy igazi szakmai kihívás volt, hiszen a beszorult hajó fölé navigálva kellett egy kötelet a sodrással beengedni a bajbajutott hajóig, majd azt a rögzítés után orránál fogva motorerővel egy jó pillanatban az uszályok közül kiforgatni. Az eset során személyi sérülés és anyagi kár sem keletkezett. A hatékony együttműködés elengedhetetlen feltétele a sikeres mentésnek, így folytatjuk tovább a közös munkát a BRFK Budapesti Rendőr-főkapitányság Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitánysággal, valamint a katasztrófavédelem területi szerveivel. Köszönjük az együttműködést és boldogok vagyunk, hogy egy ilyen összetett szituációt is mindenféle bonyodalom nélkül sikerült közösen megoldani.#mentenimentünkA videófelvétel és az esemény leírása a BRFK engedélyével került megosztásra.
Posted by Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat - HUNGO on Friday, August 1, 2025
A mentőszolgálat posztja szerint a mentés „igazi szakmai kihívás” volt, hiszen a beszorult hajó fölé navigálva kellett egy kötelet a sodrással beengedni a bajba jutott hajóig, majd azt a rögzítés után az orránál fogva motorerővel egy jó pillanatban az uszályok közül kiforgatni.
Az eset során személyi sérülés és anyagi kár sem keletkezett.