A Pride szervezője a francia nagykövet jelenlétében szembesítette Navracsicsot azzal, hogy nem ismeri az általa is megszavazott gyülekezési törvényt
Radványi Viktória a francia nagykövetség egyik ünnepségén találkozott össze a miniszterrel.
A miniszter korábban azt mondta, nincs betiltva a Pride, de akkor a rendőrség mégis milyen alapon nevezte azt illegálisnak?
Ezúttal Bóka János európai uniós ügyekért felelős minisztert szembesítette a kormány homofób politikájával Radványi Viktória, a Pride egyik szervezője, valamint a felesége. A leszbikus házaspár a belga nemzeti ünnep alkalmából, a követség épületében lépett oda a politikushoz, hogy megkérdezzék a véleményét a kormány törvényéről – írta a Magyar Hang.
Korábban Navracsics Tibor közigazgatási minisztert szembesítették azzal, hogy elfogadhatatlannak tartják a szabályozást. „Miniszter úr, ha holnap hajnalban a rendőrség elvisz engem az otthonunkból a gyülekezési törvény megsértésére hivatkozva, mit mondjon majd a párom a három, közösen nevelt kiskorú gyermekünknek?” – kérdezték az amerikai nagykövetség fogadásán Navracsics Tibortól.
Radványi Viktória a francia nagykövetség egyik ünnepségén találkozott össze a miniszterrel.
Bóka János esetében a miniszter munkatársai láthatóan készültek a hárításra, ezért folyamatosan próbáltak úgy helyezkedni, hogy testükkel védjék a főnöküket a kérdésektől. A miniszter is elégedetlenségét fejezte ki, mondván, nem akar ilyen jellegű beszélgetést folytatni a belga nemzeti ünnep alkalmából tartott fogadáson.
Radványi Viktória végül azt kérdezte tőle: ha a korábbi kijelentésének megfelelően szerinte nincs betiltva a Pride, akkor a rendőrség mégis milyen alapon tiltotta be a felvonulást? A kérdésre a miniszter nem válaszolt, inkább odébbállt.
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.