Varga Judit Schadl Györgyről: Mindig néztem, hogy ki van gyúrva
A volt igazságügyi minisztert meghallgatták tanúként a Schadl–Völner-korrupciós perben.
A miniszterelnök volt igazságügyi miniszterének üzent, akit csütörtökön tanúként hallgattak meg a Völner–Schadl-ügyben, majd volt férjét, Magyar Pétert képződménynek nevezte.
„Az igazság utat tör magának. Veled vagyunk, Judit!" – írta Orbán Viktor csütörtök délután a Facebook-oldalán.
A miniszterelnök Varga Juditnak üzent, az egykori igazságügyi minisztert ugyanis csütörtökön hallgatta meg tanúként a bíróság a Völner–Schadl-ügyben. A tárgyalóteremben Varga – akinek minisztersége alatt Völner Pál és Schadl György pénzért intézték el bizonyos emberek végrehajtói kinevezését – azt mondta, hogy nem követte szorosan figyelemmel a végrehajtói kinevezéseket. A tárgyalóteremből kilépve pedig „képződménynek” nevezte volt férjét, Magyar Pétert, akinek politikai szerepvállalásáról azt mondta, hogy „az árulás nem teljesítmény”.
Orbán csütörtöki kiállása Varga mellett azért is érdekes, mert a kegyelmi botrány idején – amelybe Novák Katalin köztársasági elnök és Varga is belebukott – igyekezett távolságot tartani tőle és az államfőtől.
A volt igazságügyi minisztert meghallgatták tanúként a Schadl–Völner-korrupciós perben.
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.