Videón a tűzoltók küzdelme a Puskás Arénában felcsapó lángokkal
Két légtechnikai berendezés gyulladt ki az aréna hatodik emeletén.
A dolgozók először nem tudták, miért szól a tűzjelző, de végül megtalálták a tűz forrását.
Az előzetes számok alapján 70-80 millió forintos kár keletkezhetett abban a tűzben, ami a Puskás Arénában ütött ki kedden – írja az Infostart.
A stadionban a hatodik emeleten gyulladt ki két légtechnikai berendezés, a fővárosi hivatásos tűzoltók öt járművel és huszonegy emberrel vonultak ki a helyszínre. Végül kézi készülékekkel oltották el a nagyjából 10 négyzetméteren felcsapó lángokat, személyi sérülés nem történt.
Két légtechnikai berendezés gyulladt ki az aréna hatodik emeletén.
Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár a rádiónak azt mondta, a légkondicionálók kültéri egységei közül kettő kapott lángra, majd a tűz átterjedt a mellettük lévő berendezésekre is. A skyboxok tűzjelzője szólalt meg, elsőre a dolgozók nem találták nyomát tűznek, de tovább keresték, így látták meg, mi történt. Az államtitkár szerint jóval nagyobb katasztrófa is történhetett volna, ha nem annyira kitartóak a dolgozók. Főleg, hogy a kültéri egységek ventilátorai további oxigénnel szolgáltak volna a tűznek.
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.