- Országértékelő beszédet tartott Márki-Zay Péter, az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje csütörtök délután.
- Az eseményen felszólaltak az ellenzéki pártok vezéralakjai is. Karácsony Gergely, Kanász-Nagy Máté, Kunhalmi Ágnes, Donáth Anna, Jakab Péter és Dobrev Klára is pár perces beszédet mondott, amelyben az összefogás fontosságára hívták fel a figyelmet.
- Ezt követően érkezett a színpadra Márki-Zay, aki beszéde elején elismerte a Fidesz egyes intézkedéseit, mint például a határon túliaknak megadott állampolgárság, a határkerítés felépítése, a közmunkaprogram elindítása, vagy éppen a beltéri dohányzás megszüntetése.
- A miniszterelnök-jelölt ezután az Orbán-rendszer hiányosságairól beszélt. Megemlékezett a 43 ezer Covid-elhunytról (akiket Orbán nem említett évértékelőjében), illetve erkölcsi és gazdasági züllésről beszélt a NER-körüli gazdasági elit kiépülésével, valamint a fideszes politikusok szexuális botrányaival kapcsolatban. Külön kitért arra, hogy az egészségügyet teljesen leépítették, és szerinte ma már mindenki fizetős magánellátásra szorul, ha baja van, valamint az oktatás széteséséről, a tanárok megalázásáról, és a bizonyos gazdasági ágazatok, mint például a trafikok és a média ellopásáról is megemlékezett, figyelmeztetve, hogy a kiskereskedelem lehet a következő a sorban. Hozzátette: az, hogy a Fidesz jóléti intézkedésekkel kampányol, az ellenzék érdeme, mert ők szorongatták meg a kormányt annyira, hogy szükség legyen ezekre.
- Ezután tért rá az ellenzék igéreteire, melyeknek megvalósíthatóságát azzal igyekezett alátámasztani, hogy Hódmezővásárhelyen sikeresen tisztította meg a helyi gazdaságot a korrupciótól, tette rendbe a város adósságát, illetve vezetett be közjóléti reformokat.
- Béremeléssel tartaná itthon a tanárokat, a rendőröket és az orvosokat; az oktatásban digitalizációt, a tanároknak nagyobb önállóságot, a diákoknak csökkenő terheket ígért, az egészségügyben megszüntetné a várólistákat és ha kell, államilag fizetné a most fizetős egészségügyi szolgáltatásokat. A munkaerőproblémákra megoldást jelentene szerinte, ha a kivándorolt magyarok hazatérnénének.
- Nem épülne több stadion, és a taórendszert is átalakítanák. Felszabadítanák és több támogatást adnának a kulturális életnek.
- Csatlakoznának az Európai Ügyészséghez, és saját korrupcióellenes ügyészséget állítanának, ha az ellenzék kormányra jutna. Megtartanák a határkerítést és a fokozott határvédelmet, de az állítása szerint Orbán által beengedett bűnöző bevándorlókat elküldenék.
- 5 százalékra csökkentenék az alapvető élelmiszerek áfáját, és egy, a kisvállalkozók számára is kiszámíthatóbb gazdasági közeget teremtenénk, részben a multiknak nyújtott támogatások megfelezésével. Felülvizsgálnák a keleti partnerekkel kötött gigaberuházások szerződéseit, és a jövőben csak olyanokat kötnének, amely mindkét félnek előnyös.
- A mezőgazdaságban az illegális földszerzéseket felülvizsgálnák, felszabadítanák a földeket, támogatnák a biogazdálkodást. A média reformját is ígérte, segíteni szeretnék a sajtó függetlenedését, visszaállítank annak demokratikus szerepét.
- Végül pedig bejelentette: március 15-én az ellenzék is nagygyűlést tart Budapesten.
- A Fidesz reagált Márki-Zay beszédére, szerintük "a Gyurcsány-show mai adását láthattuk".
"Magyarországot szeretném megszabadítani a gonosztól" - Márki-Zay Péter országértékelőt tartott
Országértékelőt tartott Márki-Zay Péter, amelyben nemcsak az ország és a Fidesz elmúlt 1, illetve 12 évére reflektált, hanem az ellenzéki ígéreteket is csokorba szedte. Percről percre követtük az eseményt, ahol a miniszterelnök-jelölt mellett az összellenzék vezéralakjai is felszólaltak.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.