„Ellenség ha elődbe áll / hét legyen, kit előtalál. / Egy, ki kezdi szabad napját, / egy, ki végzi szolgálatját, / egy, ki népet ingyen oktat, / egy, kit úszni vízbe dobtak, / egy, ki magva erdőségnek, / egy, kit őse bőgve védett, / csellel, gánccsal mind nem elég, – / a hetedik te magad légy!”

Márki-Zay Péter, a magyarországi ellenzék múlt héten, váratlan népszerűségű és eredményű előválasztáson felkent új, közös, centrista miniszterelnök-jelöltje láthatóan nemcsak a Bibliát tanulmányozza, hanem József Attila költészetét is. A proletárköltő fent idézett felszólítását megfogadva ugyanis a civil, outsider Mindenki Magyarországa Mozgalom vezetője már győzelme másnapján intézményesített helyet igényelt szervezetének az eleddig hatpárti, ám szerény eredményt felmutatni képes ellenzéki összefogásban.

A belterjes pártokrácia és a kinyilvánított népakarat efféle egyesítésére az Orbán-kormány parlamenti kétharmadának jövő tavaszi megtöréséhez alighanem szükség is lesz, hiszen – mint Fókuszban rovatunk helyzetelemzése bizonyítja – a Fidesz politikai kommunikációs arzenálja maximális erőbedobással indul a nagypolitika egén üstökösként megjelent MZP ellen. A kilövés fő eszköze a 2006-os „sajnálatos események” nemzetellenes összeesküvésként való beállítása révén a teljes ellenzék „összegyurcsányozása” lesz. Holott – hivatkozhatnánk Goethére – fölösleges gonoszságot keresni ott, ahol az egyszerű hülyeség is megteszi. Mint az Egry Gábor történésszel készült interjúnkból is kiderül, semmivel sem bizonyítható, hogy 2006-ban bármelyik oldalon előre eltervezett eseménysor zajlott volna, leginkább az esetlegesség és a rossz döntések eredményezték a káoszba fulladó akkori történéseket.

A „kormányzóképesség” mítoszára felépített Orbán-korszak teljes dezintegrálódásának éppen manapság lehetünk szemtanúi és áldozatai, amikor – ahogy Gazdaság rovatunk beszámol róla – világjárvány ide vagy oda, az egészségügy állami irányítása naponta küld egymásnak ellentmondó és/vagy bizarr utasításokat a szektor szereplőinek.

A „kormányzóképesség” az Orbán-érában a kormányközeli üzleti világ versenyellenes terjeszkedésének szemérmetlen hatósági támogatásában és a politikai hatalommal való gátlástalan visszaélésben mutatkozik meg. Mindkettőre akad friss példa e heti számunkban: az elsőre az a történet, hogy egy Mészáros-féle ragadozó cég miként szorítja ki a kisebb, független szereplőket a biztosítási piacról, a másodikra pedig az, hogyan betonozza be a Fidesz a kiválasztottjait egy sor állami intézmény vezetésébe újabb évtizedre, az Állami Számvevőszéktől kezdve a médiahatóságon át a bányakapitányságokig. A mélyállam így a szó szoros értelmében biztosítva lesz.

Nincs már meglepő abban sem, ahogy Szellem rovatunkban Török Ferenc filmrendező – 12 visszautasított filmpályázattal a háta mögött – hosszan sorolja filmes sorstársai végeláthatatlan kálváriáit és a cinikus hatalom kegyetlen manővereit a kulturális szféra minden területén, közvetve magyarázatot kínálva arra is, miért adta a voksát a liberális ellenzék zöme az előválasztáson a Márki-Zay–Karácsony-duóra.

Ámbár minden csak perspektíva kérdése. Az illiberális autokrácia magyarországi ellenzéke – összes belső problémájával és külső kihívásaival együtt – akár irigylés tárgya is lehet, ha a Balkánról nézzük. Ott ugyanis, mint Világ rovatunk tudósít róla, egyenesen ördögi kör alakult ki: Szerbiában, Észak-Makedóniában, Bosznia-Hercegovinában az EU-csatlakozás vontatottsága egyre csak fűti a nacionalista populizmust, és ez fordítva is igaz, ráadásul tér nyílik a bomlasztó kínai és orosz propaganda előtt. Az utóbbi alá pedig külön lovat ad a világgazdaságon végigvonuló, számos tényezőből táplálkozó, Európát különösen sújtó, Moszkvát zsaroló helyzetbe hozó meredek földgázár-emelkedés. Az oroszok már az alagsorban vannak, és a kazánt babrálják.

KOCSIS GYÖRGYI

szerkesztő