Simicska Lajostól tudjuk, hogy hülyének lenni alkotmányos jog, de nem biztos, hogy ennek gyakorlásával célszerű nekiállni a jogállam helyreállításának. Márpedig a jelek szerint a borzalmas tagság nem értette meg, hogy miről szól az előválasztás. Nevezetesen, hogy épp a kis lépéseknek – visszalépésnek, előrelépésnek, kényszerlépésnek – köszönhetően lehet hatalmas lépés a magyar demokráciának ez a voksolás, melynek során nem a Nagy Őt kell megtalálni, hanem azt, aki képes legyőzni a Nagy Testvért. Ehhez adunk támpontokat Fókuszban rovatunkban, ahol a két talpon maradt miniszterelnök-jelölt hátországát és pályaívét rajzoljuk fel.

Van annak valami bájos pikantériája, hogy miközben a Fidesz pályája egykor a Kisrabló étteremből indult, Márki-Zay Péter a Vuk sörözőben beszélt először országos ambíciójáról, de cikkünkből az is kiderül, hogy a Hódmezővásárhely–Szeged–Kübekháza háromszögből kik és hogyan egyengették az önfejű, ám nyitott polgármester meglepetésszerű felemelkedését. Másik írásunkból pedig azt ismerhetjük meg, hogy milyen módszeres pártépítésnek köszönhető, hogy Dobrev Klára úgy tarolta le a vidéki választókerületeket, ahogy a Fidesz szokta.

Nem az előválasztást, hanem a tavaszi választást kell megnyerni ahhoz, hogy megtudhassuk, kik a huffshore-lovagok, azaz a kormányközeli magántőkealapokba rejtett roppant vagyonok valódi tulajdonosai. Címlapsztorink szerint ma nem tudhatjuk, kié az ország egy-egy emblematikus épülete vagy milliárdos bankja, és azt sem, valójában ki nyeri el az autópályák üzemeltetésére kiírt koncessziót. Nem csupán a nagy rablók után nyomozunk Magyarország rovatunkban, azon is lamentálunk, ki válthatja tavasszal a nagy ho-ho-horgászt az államfői poszton. Akár maga Orbán, akár Kövér László is szóba jöhet, és bár jelenleg gyengék a köztársasági elnök jogosítványai, kibővített hatáskörrel egy ellenzéki kormánnyal szemben motorból gyorsan fék üzemmódba válthat. És nem csak a törvények elfogadását lassíthatja, indoklás nélkül kegyelmet adhat a bíróságok által esetleg elítélt NER-bűnözőknek.

Mindeközben Világ rovatunk beszámolóit olvasva rácsodálkozhatunk, hogy Orbán olyan haverjai és példaképei buknak el a térségben, akik legfeljebb ipari tanulónak iratkozhatnának be Don Vityához. Prágában a hárompárti Együtt koalíció győzte le a cseh Donald Trumpnak is nevezett milliárdos Babist, akit egyebek közt az EU-s források megcsapolásával és offshore bizniszekkel is vádolnak. Bécsben Sebastian Kurznak egy magyar szemmel szinte irigylésre méltóan piti csalás miatt kellett félreállnia: a korrupciós ügyészség azért nyomoz a sztárpolitikus emberei ellen, mert azok kozmetikázott közvélemény-kutatási adatokat helyeztettek el egy bulvárlapban. Lengyelország számos városában tízezrek demonstrálnak a magyar illiberális mintát másoló kormány ellen és az ország EU-tagsága mellett, Romániában pedig a járványhelyzet kezelésébe és indokolatlan osztogatásokba bukott bele a kormány.

Izraelben viszont a kételkedések dacára egyelőre stabil az a nyolcpárti koalíció, amelynek sikerült eltávolítania a legyőzhetetlennek hitt Benjamin Netanjahut a hatalomból. Igaz, ehhez két éven belül négy választásra volt szükség. Interjúalanyunk, Székely Róbert izraeli politikai elemző szerint az életben maradás titka, hogy minden részt vevő párt többet veszítene a koalíció borításával, mint azzal, hogy nem tudja maradéktalanul megvalósítani a programját. Csak arra koncentrálnak, amiben egyetértenek, a többit elengedik. S ennek hatása a hétköznapokban is megmutatkozik: a munkahelyeken, baráti társaságokban és a közbeszédben is érezhetően csökkent a feszültség.

Na, ugye!

JAKUS IBOLYA

szerkesztő