Ünnepi megemlékezést tart a Színház- és Filmművészeti Egyetem az 1956-os forradalom és szabadságharc alkalmából, amelynek egyik programpontja a Telex szerint a következő lesz:

ünnepi beszélgetés Bodrogi Gyula és Dózsa László színművészekkel ’56-os emlékeikről.”

Dózsa László szerepeltetése egy ilyen eseményen azért különösen érdekes, mert 2016-ban éppen az 56-os állítólagos szerepvállalása miatt tört ki botrány. Akkor a forradalom 60. évfordulójára készülve a 12,5 milliárd forintból gazdálkodó 1956-os Emlékbizottság házfalnyi óriásplakátokkal árasztotta el az országot, hogy emléket állítson a forradalom hőseinek. Az egyiken egy sapkás fiú volt látható, a nyakában fegyverrel. A felirat szerint a gyerek Dózsa László volt. Hamarosan jelentkezett azonban egy férfi, aki azt állította, hogy a kép, amely egy korabeli fotó felnagyítása volt, az unokatestvérét, a 2000-ben elhunyt Pruck Pált ábrázolja. Az emlékbizottság elnöke, Schmidt Mária történészek egyértelmű állásfoglalása ellenére sem ismerte be, hogy a felirat félrevezető volt, ezért Pruck lánya pert indított az általa vezetett közalapítvány ellen, a bíróság pedig másfél év pereskedés után kimondta: a kép Pruck Pált ábrázolja, nem pedig Dózsa Lászlót. Schmidték ennek ellenére sem kértek bocsánatot a felperestől, és nem ismerték el a hibát.

Orbán Viktor 2017. október 23-i beszédében Dózsa Lászlót is az 56-os hősök között említette. Két évvel később a 444.hu megkérdezte, hogy még mindig annak tartja-e, amire sajtófőnöke, Havasi Bertalan válaszolt. Azt írta: „A tudomány – mindenki, így a miniszterelnök által is figyelembe veendő – sajátossága, hogy későbbi kutatások eredményei új, más megvilágításba helyezhetik a múlt egyes történéseit.

Maga Dózsa László tavaly a Vasárnapnak adott interjúban már arról beszélt, szerinte nem az a fontos, hogy ki van a fényképen, sokkal inkább az, hogy ki mit csinált 1956 októberében. „Örülök, hogy őszintén beszélhetek mindezekről, mert úgy érzem, ebből a plakátügyből egy elvtelen lejárató hadjárat kerekedett, amely megviselt, és amelynek a nyomait ma is magamon viselem. Négy éve valóban kínszenvedésként élem ezt meg, sokan el is fordultak tőlem, a szakmában is, holott én sohasem voltam hazug. Tévedni – akaratlanul is – sokszor tévedtem, de ez keresztényi és emberi dolog. Megbocsátást remélek.”

Dózsa azt is állítja, hogy 1956 novemberének elején a betörő szovjet csapatok meglőtték, gránátot dobtak rá, majd amikor miután valamelyest felépült, rabkórházba került, ahol az ÁVÓ-sok úgy megverték, hogy halottnak hitték és sírgödörbe dobták. Elmondása szerint az egyik sírásó vette észre, hogy még nem halt meg, ennek köszönheti az életét.