A tanulmány szerint önmagában a nyugdíjkorhatár emelése nem jelenti, hogy a probléma pikk-pakk meg is oldódik, az intézkedés mellé jelentős változásra van szükség a munkaerőpiacon, például a nők munkaerő-piaci aktivitásának növelésével, különben marad a magasabb nyugdíjjárulék, magasabb adók és egy folyamatosan deficites nyugdíjköltségvetés jön létre. "Arról nem is beszélve, hogy a korhatár emelés bár elsőre könnyűnek látszik, hiszen csak egy tollvonás, a magyar emberek jelenlegi egészségügyi állapota nem igen bírna ki egy ilyen drasztikus lépést. Korábbi kutatások szerint az 55-64 év közötti korcsoportban 4 százalékon és a 65 év felettiek körében 6 százalékon áll azok aránya, akik egészségesnek érzik magukat" - olvasható az elemzésben.
Jöhet a brutális nyugdíjkorhatár-emelés?
Az Eurostat frissen közzéadott jelentése szerint 2100-ra már csupán 7,9 milliónyi magyar ember fog élni Magyarországon. És ha drámai népességfogyás még nem lenne elegendő, akkor azzal is számolni kell, hogy az akkori társadalom brutálisan el is lesz öregedve, legalábbis a maihoz képest mindenképpen – írja penzcetrum.hu. Elemzések szerint legalább ahhoz, hogy az elöregedési (függőségi) rátánk stabilan maradjon az elkövetkező évtizedekben, 72 éves korig kellene emelni a nyugdíjkorhatárt, ami ráadásul önmagában még nem is lenne elég ahhoz, hogy megoldja a problémát.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.