A kalohirek.hu információi szerint egy idős német házaspár holttestét találták meg a Bács-Kiskun megyei Homokmégy-Illyén. Vincze-Messzi Adél, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-nek megerősítette a holttestek megtalálását, de a nyomozás érdekében több részletet nem árult el. A hírportál azt írta, az asszonyt a házban, zacskóval a fején találták meg, a férfi holttestét pedig az udvaron álló régi kisbuszban fedezték fel. A feltételezések szerint a férfi megölte a feleségét, majd öngyilkosságot követett el. A portál információi szerint a ház egyik szobájának fiókjából 43 millió forint került elő, amelyet nem sokkal haláluk előtt vettek ki a bankból.
Német házaspár drámája Bács-Kiskunban: a férfi megölte feleségét, majd magát is
Idős német házaspár holttestére bukkantak Homokmégy-Hillyén, a gyanú szerint a férfi végzett feleségével, majd öngyilkos lett - írta a kalohirek.hu szombaton.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.