Az Esztergomot Párkánnyal összekötő Mária Valéria híd szlovák oldalán rendezett ételosztást a Magyar Kétfarkú Kutya Párt vasárnap.A párt honlapján azt írják, az utóbbi időben többször nem engedélyeztek Magyarországon ételosztást ellenzéki pártoknak és civil szervezeteknek, ezért mentek inkább Szlovákiába, hogy onnan osszanak ételt az esztergomiaknak.A menü hot-dog és gyümölcstea volt, a Bumm.sk azt írja, több mint 100 hot-dogot osztottak ki. A lapnak Kovács Gergő, az MKKP elnöke azt mondta, azt is meg akarták mutatni, hogy a határon belül és túl élő emberek mellett fontosak számukra a határon élők is, különösen azok, akik a víz alatti alagútrendszerekben élnek.Kétfarkú Kuya PártKétfarkú Kuya Párt
Szlovákiából osztott ételt Magyarországra a Kétfarkú
Így kerülte ki, hogy itthon esetleg elgáncsolják az ételosztást.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.