A populizmusról könyvet írni egyfelől végtelenül könnyű feladatnak is tűnhet, mert legkésőbb Donald Trump hivatalba lépése óta mindenhonnan ezt halljuk, de másfelől pont ezért nehéz is, pláne, ha tudományos igényű munka a cél. Antal Attila, az ELTE-ÁJK Politikatudományi Intézetének oktatója megpróbálkozott ezzel, a jobboldal populizmusa mellett kiderül az is, hogyan jutottunk idáig, és mi lehet a baloldal válasza erre.

A liberalizmus vége

Véget ért a liberális és neoliberális demokráciák halhatatlannak és meghaladhatatlannak tűnő regnálása, azonban a populista demokráciák világában még csak a jobboldal határozta meg magát, a baloldalon még csak elszigetelt példákat látunk. Amíg a ma populista vezérei felismerték a politikai ideológiák őrségváltását, és megpróbálták saját képükre formálni azt, amit politikáról gondolunk, addig a liberális elit nemhogy nem vett részt a populizmus kialakításában, hanem mereven elzárkózott, Antal szerint azt korunk pestisének is nevezi. Ennek az lett a vége, hogy a globális baloldal lemaradt a jobb mögött.

Nem nehéz megfejteni azt sem, hogy miért tört előre a populizmus, a liberális demokrácia ugyanis globális válságba süllyedt, és ahogy Carl Schmitt is állítja, a demokráciát bürokratikus eljárásokká silányították, a szakértők felülírták az állampolgári aktivitást. „A liberalizmus nem bízott sem a képviseletben (az állampolgár), sem a képviselőben (a politikus), ugyanakkor minden bizodalma az autokrácia felé kacsingató állampolgárt és a népvezér hajlamú politikust korrigáló intézményekben van” – írja a szerző.

Orbán Viktor Tusnádfürdőn 2017 júliusában

Reviczky Zsolt

Így, ezek után tért vissza a politikában már korábban is jelen lévő populizmus, és vált olyan hívószóvá, ami bármire, politikai mozgalomra, politikusra, kommunikációra ráhúzható, ami „szembemegy a demokratikus ortodoxia értékeivel és intézményeivel”.

Orbán Viktortól is hallottuk már a kifejezést, illiberális demokrácia. Antal a könyvében azt írja, a populizmus demokráciafelfogása illiberális, elveti a pluralizmust és a kompromisszumok keresését is.

A populizmus szerint a nép alapvetően homogén, és ebből következően mindenkinek hasonlók a normái és az érdeklődési körei. (…) A populizmus ezért extrém módon felpörgeti a többségi elvet, még akkor is, ha a többség normáit és érdekeit éppen maguk a populista vezetők formálják is.

A populizmus tehát lehet demokratikus, de nem lehet liberális, legfeljebb illiberális módon demokratikus, de mindezzel együtt a populista (illiberális) demokrácia is a képviseleti demokráciák része. A görög politológus, Takis S. Pappas szerint a populista demokráciákat az különbözteti meg a liberális demokráciáktól, hogy előbbiben csak egy törésvonal létezik, sajátja az ellenségképző politizálás és a liberális alkotmányosság, a kisebbségi jogok figyelembevétele helyett a többségi elv érvényesül.

Mindezek után nem meglepő, hogy a populista demokráciákban ott a veszély az antidemokratikussá válásra. Antal itt Enyedi Zsolt 2015-ös tanulmányát idézi, aki a három veszélyforrást abban határozza meg, hogy:

1. a populizmus folyamatosan a kisemberre hivatkozik, az átlagpolgárra a korrupt elittel szemben,
2. intézményesítik a népi részvételt a képviseleti rendszer mellett, azt legtöbbször felül is írják, végül
3. a populista demokráciák nem pluralisták, a többség vélt vagy valós érdekei kérlelhetetlenül felülírják a kisebbség érdekeit.

A radikális, populista jobboldal (a szerző ide sorolja Minkenberg tipológiája alapján, az autokrata-fasiszta jobboldalhoz a Jobbikot, a populista-autoritárius jobboldalhoz a Fideszt) felemelkedésének okai között megemlíthető a xenofóbia és az EU-ellenesség, ez is hozzájárult ahhoz, hogy Magyarországon kitermelődött a jobboldali, kormányzó populizmus.

Az orbáni helyzet

Antal a Fidesz kormányzását elitista populizmusnak hívja, benne plebejus elemekkel, ahol előtört a vezérdemokrácia is. Antal szerint az orbáni rendszer populizmusának egyik fő jellegzetessége az „Empire” világának folyamatos figyelembevétele, a politika masszívan realista, utópiáktól mentes, voluntarista felfogása. Az „Empire” pedig nem más, mint a politikai realizmus világa, maga „a posztmodern impérium, ahol a machiavelliánus politikai Fejedelmek csapnak össze a hatalomért”.

Fontos még beszélni a Fidesz-regnálás alatti kreatív kormányzás fogalmáról, Antal idézi Schabertet, aki szerint a „politikában a kaotikus kormányzat, pontosabban a politikai vezér által keltett és uralt káosz a kreativitás katalizátora”.

Orbán Viktor érkezik a Kossuth Rádió stúdiójába

MTI / Koszticsák Szilárd

Orbán jól ismerte fel azt az igényt is, hogy a liberális demokráciából kiábrándult emberek hatalomba lépésére már nem a tőlük eltávolodott intézményektől, hanem a politikusoktól várták a megoldást problémáikra, de ez azzal járt azzal, hogy „az Országgyűlés manapság a kormányzat kézi vezérlésével működik, a kormánypárti képviselők szinte egyáltalán nem akarják érvényesíteni a kormányzat feletti ellenőrzés jogosítványait”.

Antal szerint mára eljutottunk oda, hogy kialakult egy „olyan frankensteini helyzet, hogy az orbáni rendszert nem a felelősség, hanem a felelőtlenség (és a nekünk jár, a mi erre is felhatalmazva vagyunk) biztos tudata tartja össze”. (Eddig csak jobboldali pártokról és populizmusról volt szó, de Dél- és Délnyugat-Európában vannak példák baloldali populizmusra is, elég csak a görög Szirizára vagy a spanyol Podemosra gondolni.)

A jövő

Antal állítja, nem szabad sem túlértékelni, sem lebecsülni a populizmust, a baloldalnak pedig – ha tanul hibáiból és a liberális demokrácia elbukásának okaiból – „komoly esélye lehet arra, hogy mind szellemileg, mind politikailag megújítsa korszakunkat”.

Véleménye szerint az európai baloldali pártoknak feladatuk, hogy kiszabadítsák a populizmust a jobboldali erők szorításából, és ezt a demokrácia totális átalakításának legerősebb felhajtóerejévé formálják. A feladat azonban nem egyszerű, Antal leirata szerint:

Ehhez pedig elengedhetetlen, hogy a leegyszerűsítő populista igazságosság szólamok helyett a szociáldemokrácia végre kidolgozzon egy koherens, a (neo)liberális nézetrendszer vadhajtásait visszametsző populista demokrácia- és alkotmányosságkoncepciót.

Antal Attila – A populista demokrácia természete, Realizmus és utópia határán, Napvilág Kiadó, Budapest, 2017