A Dehir.hu szerint Orbán Viktor szerdán beszédet mondott egy nyíregyházi logisztikai központ avatásán, és hazafelé megállt a Hajdú-Bihar megyei Tiszacsegén. Ott a helyi halászcsárdában ebédelt kíséretével, érkezése állítólag meglepetés volt, előre nem jelezték. A miniszterelnök haltepertőt és halászlevet kért, később benézett a konyhába is. A csárdában éppen véletlenül ott volt Bodó Sándor országyűlési képviselő és Szilágyi Sándor polgármester, velük is beszélt pár szót a kormányfő, majd elment a tiszacsegei komphoz.
Kompos Janit kereste Tiszacsegén Orbán
Révészekkel fotózkodott Tiszacsegén Orbán Viktor, de Facebook-oldala szerint a miniszterelnök hiányolta a februárban országos hírnevet szerzett Janit, aki a kompon ragadt, amikor a jeges ár elsodorta a vízi járművet. Janit végül a honvédség helikopterével kimentették, a megrongálódott kompot később felújították, és tavasszal újra forgalomba állították.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.