FKgP: Szó sincs felszámolásrólCikkünk megjelenését követeőn szerkesztőségünket megkereste Balogh Károly, az FKgP elnöke, aki arról tájékoztatott: tévedés, hogy a párt felszámolás alatt állna, semmiféle ilyen eljárásról nincs tudomásuk. Egyben hansúlyozta: az írásban említett találkozónk Atyánszky György alelnök nem mondta, hogy az FKgP talán nem tud elindulni a 2018-as választáson.Az úgynevezett Összefogás Magyarországért Párt MTI-nek küldött közleményéből derült ki, hogy a nagymúltú Független Kisgazda Párt ellen felszámolási eljárás van folyamatban.A közleményben azt írták, Horváth János, a rendszerváltás utáni parlament volt korelnöke összehívott egy "Országos Kisgazda Egységesítő Küldöttgyűlés" nevű rendezvényt az Új Nemzeti Agrárpárt (ÚJ NAP) nevű szervezet elnökének, Pongrácz Imrének kálózi Zichy-kastélyába, ahol összegyűltek a különböző agrárpártok. A tanácskozáson képviseltette magát a Magyar Gazdák és Polgárok Pártja, a Kisgazdapárt, a házigazda Új NAP, valamint az FKgP is Atyánszky György alelnök személyében, aki viszont elmondta, hogy az FKgP nem biztos, hogy el tud indulni a 2018-as országgyűlési választáson, mert felszámolási eljárás indult ellene. Az FKgP kivételével a másik három párt képviselői viszont úgy döntött, hogy "a kisgazda egység megteremtése érdekében" együtt kívánnak indulni a 2018-as parlamenti választáson, "mint a kisgazda eszmék – a hazaszeretet, a tisztesség, a józan paraszti ész, a racionalitás – képviselői". Ezt "kálózi megállapodásnak" nevezték el, és szerintük esélyt teremt arra, hogy a gazdatársadalomnak ismét legyen önálló politikai képviselete a magyar parlamentben.Az Új Nemzeti Agrárpárt egyébként az Összefogás Magyarországért Pártból alakult át, a rendezvényen pedig felavattak egy mellszobrot is vitéz nagybányai Horthy István hősi halált halt kormányzó-helyettesről (Horthy Miklós fiáról).
Felszámolás alatt van az FKgP
Összegyűltek az agrárpártok, akkor mondták el a kisgazdák a hírt.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.