A magyar katolikus papok száma egyre csökken, a meglévők átlagéletkora pedig egyre nagyobb, írja a 24.hu. A kormány próbálja védeni a világ üldözött keresztényeit az erre a célra létrehozott Emmi-államtitkársággal, de nem tud mit tenni azért, hogy a papi hivatás népszerűbb legyen. Magyarország már régóta missziós terület: külföldről érkeznek papok, Budapesten is több plébánián tartanak misét, magyarul így-úgy tudó, külföldi akcentussal beszélő papok, akik a paphiányt orvosolandó jöttek Magyarországra. 2016-ban 2110 pap szolgált Magyarországon, ami 60-nal kevesebb, mint a 2015-ös adat. 2005-ben még 2576 volt ez az adat. A 24.hu emlékeztet, a magyarországi katolikus egyház azt tervezi, néhány éven belül megfelezi a plébániák számát.
Egyre kevesebb a magyar pap
Nemcsak a magyar népesség, de a magyar papok száma is fogy. A plébániák száma néhány éven belül megfeleződik.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.