Az Indexen fél 12-kor kiment egy cikk arról, hogy a Miniszterelnökség átvilágította és átláthatatlan találta a Várgondnokság és a Várkert Bazár gazdálkodását, valamint Gyutai Csaba, az előbbi vezetője például lakást utalt ki magának, amiért nem fizetett, illetve a lányának nagyon olcsón. És egyéb gazdálkodás furcsaságok is történtek az elmúlt években. Az idő felgyorsult, 16 órakor már reagált a cikkre L. Simon László volt Vár-felelős és a Miniszterelnökség is: a volt parlamenti államtitkár azt állítja, amikor értesült a szabálytalan közbeszerzésekről, írásban figyelmeztette Gyutait, és szóban Lázárt is, aki viszont a leváltás helyett újabb feladatokkal bízta meg a Várgondnokot. Negyed ötkor pedig a 24.hu írta meg, hogy Gyutait leváltják – a volt zalaegerszegi polgármester távozását nem hivatalos források erősítették meg.
Mennie kell a dőzsölő Várgondnoknak?
Gyutai Csaba nevét kedden 11-kor még alig néhányan ismerték – 16 órakor pedig már a leváltásáról érkeznek a hírek. Eléggé felgyorsult a Vár-botrány lefolyása.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.