A tárgyaláson a vádlott rosszul lett, ezért kihívták a mentőket, majd a nő állapotának stabilizálását követően a bíróság kihirdette az ítéletet.A bíróság a nőt nyolcrendbeli közveszéllyel fenyegetés büntette miatt 2 év 4 hónap börtönbüntetésre ítélte.A vádlott 2015-ben lakáshitelek adósaival vette fel a kapcsolatot, akiknek azt mondta, hogy a felvett összeg egy bizonyos hányadáért a hitelük lezárásában segítséget nyújt számukra a pénzintézeteknél.Időpontot egyeztetett az adósokkal és találkozót beszélt meg velük budapesti bankfiókokban. A pénzintézetekkel ténylegesen nem vette fel a kapcsolatot, hanem segélyhívón tett bejelentést, mondván, hogy az adott bankfiókban bomba fog robbanni.A bejelentések miatt a bankfiókokat kiürítették, a tűzszerészek megvizsgálták az épületeket, azonban robbanóanyagot egyik esetben sem találtak. A bíróság enyhítő körülményként értékelte, hogy a vádlott a bűncselekmény elkövetését beismerte, az eljárás során megbánó magatartást tanúsított, ugyanakkor súlyosító körülményként vette figyelembe a terhelt büntetett előéletét, továbbá azt, hogy a cselekményt büntetőeljárás hatálya alatt követte el.
Letöltendőt kapott a bankokat bombával fenyegető nő
Két év négy hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte első fokon a miskolci járásbíróság azt a nőt, aki több bankfiókot bombarobbantással fenyegetett meg.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.