Ez azt jelenti, hogy nem hoznak létre a jelenlegi bírósági rendszeren kívül egy új elemet, az megmarad a jelenlegi kereteken belül. Handó Tünde szerint azonban a döntés ugyanakkor nem jelenti azt, hogy ne kellene tovább erősíteni a közigazgatási bíráskodás szakmaiságát.
Önálló rendtartása ugyanakkor az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökének reményei szerint lesz a közigazgatási pereknek, ezt a bírói kar is kezdeményezte. Ez, az új perrendek megtanulása, értelmezése lesz a legnagyobb kihívás 2017-2018-ban. Éppen elég lesz ezzel megküzdenie a bírói karnak, ezért megnyugvással fogadta azt a hírt, hogy nem lesz szervezeti átalakítás – magyarázta Handó Tünde.
A közigazgatási bíróságok tervezett létrehozásáról a 444.hu adott hírt augusztus végén. A lap akkor azt írta, e testületek a politikának fontos ügyekről, például a hatósági döntések elleni fellebbezésekről, a közérdekű adatokért indított perekről és a választási ügyekről döntene, s a végrehajtó hatalmi ágból érkező tisztviselőket is ültetnének beléjük.
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter még az aznapi kormányinfón úgy fogalmazott: "teljes hülyeség", hogy az új közigazgatási bíróságra helyeznék a politikailag kényes ügyeket. Azt mondta, a "csókos bíráskodásként" terjedt el a kormány javaslata, de erről nincs szó: egy harminc éve megoldatlan problémát akarnak rendezni, azt elérni, hogy az ügyfelek számára a közigazgatási ügyek gyorsabban oldódjanak meg, adózási és építési ügyeket említ, meg környezetvédelmi engedélyeket.
Néhány nappal később Trócsányi László a Népszabadságnak adott interjúban visszautasította, hogy politikai célokat szolgálna a közigazgatási felsőbíróság felállítása.
A 444.hu aztán megszerezte az Országos Bírósági Hivatalnak a tervezett új rendszerről szóló összefoglalóját, amelyből kiderült: a szervezet is tisztában van azzal, hogy mi a kormányzat célja az úgynevezett közigazgatási bíróságok létrehozásával. Illetve az, hogy nem értették, mi szükség van hozzányúlni az igazságszolgáltatásnak ehhez az eleméhez.
Ezt követően Handó Tünde sajtótájékoztatót tartott, amelyen azt mondta: a bírói kar támogatja a közigazgatási bíráskodás szakmai megerősítését, közigazgatási perrendtartás és önálló felsőbíróság létrehozását.
Mégsem lesz "csókos bíráskodás", nem jönnek létre közigazgatási bíróságok
Lekerült a napirendről a közigazgatási bíráskodás szervezeti átalakítása – jelentette be Trócsányi László igazságügyi miniszter közlésére hivatkozva az Országos Bírósági Hivatal elnöke, Handó Tünde az InfoRádió Aréna című műsorában.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.