Bár a Teréz körúti robbantással gyanúsított férfit október 19-én elkapták, csak november 8-án vonták vissza a fejére kitűzött nyomravezetői díjat. Azt már az elfogását követő sajtótájékoztatón bejelentették, hogy miután a nyomozás eredményeként kapták el a gyanúsítottat, nem jár senkinek a 10 millió. Az Átlátszó viszont észrevette, hogy ezt egészen sokáig nem vonták vissza. A Központi Nyomozó Főügyészség nem árulta el, mi az oka ennek a késlekedésnek, annyi derült ki, hogy eddig nem intézkedtek ezzel kapcsolatban. A lap szerint viszont az érdemi válasszal "el lehetett volna oszlatni olyan kétségeket, minthogy lehet, ők maguk sem biztosak abban, hogy a valódi tettest fogták-e el, illetve, hogy az elkövetőnek lehetett társa, akit még szerettek volna kézre keríteni."
Körúti robbantás: nem tudni, miért késett a nyomravezetői díj visszavonása
A Teréz körúti robbantással gyanúsított férfi elfogásához ajánlott fel a rendőrség 10 millió forint nyomravezetői díjat, de az már korábban is kiderült, nem jár senkinek.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.