A lap szerint hamarosan elkészül a tűzszerész- és a robbantástechnikai, valamint az elektronikai szakértői vélemény a Teréz körúti robbantás ügyében. Ezekből egyebek mellett az derül majd ki, hogy a két rendőrnek súlyos, életveszélyes sérüléseket okozó pokolgép elkészítéséhez ugyanazt az anyagot használta-e az elkövető, amelyből a homokkomáromi présház pincéjében találtak két kilogrammnyit.
Arra a kérdésre is választ keresnek a szakértők, hogy a robbantással gyanúsított P. László összeszerelve szállította-e Budapestre a szerkezetet, vagy csak a helyszínen rakta be az elemeket a detonátort indító jelfogadó elektronikába.
Ha már eleve összeszerelt állapotban vitte a pokolgépet a fővárosba – írja a Magyar Idők –, már az út alatt több száz ember életét veszélyeztette a sajátja mellett, a robbanást ugyanis egy éppen használatban lévő távirányító beindíthatta volna.
Lehetséges azonban, hogy a helyszínen tette üzemképessé a szerkezetet. A biztonsági kamerák róla készült felvételein az látszik, hogy miután leteszi a kapualjba a hátizsákot, lehajol, és abban valamit csinál. Így maradhattak DNS-nyomok a robbanóeszköz maradványain is.
A Magyar Idők azt is megtudta, hogy P. Lászlót a napokban elmeorvosi vizsgálatnak vetik alá, hogy kiderüljön, büntethető-e.
Teréz körúti robbantás: a detonátoron is találtak DNS-t
Nemcsak a Teréz körúti robbantó szétszakadt hátizsákján, hanem a robbanóeszköz maradványain is sikerült DNS-nyomokat rögzíteniük a rendőröknek – írja a Magyar Idők.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.