A TEK még 2013. október 3-án, az izraeli nagykövet látogatására hivatkozva rendelte el Orbán Viktor Cinege utcai házának környékére a lezárást. A határozatot most ismét felülvizsgálat a szervezet főigazgatója, és ezúttal 2016. december 31-én 24 óráig hosszabbította meg.
Hajdu János indoklása szerint erre azért van szükség, mert az érintett területen az elrendelésre okot adó körülményekben lényegi változás nem történt, ott továbbra is védett személyek tartózkodnak, közlekednek. A zárást azért szükséges fenntartani, hogy szabadon mozoghassanak.
Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy ne lehetne tüntetni a miniszterelnök háza előtt. Legutóbb augusztusban terveztek demonstrációt az ingatlannál. A megmozdulást a rendőrség nem engedélyezte, a szervező azonban bíróságon támadta meg a határozatot, aminek a testület helyt adott.
Újévig még zárhatja a TEK Orbán házának környékét
Továbbra sem oldotta fel a zárást Orbán Viktor házának környékén a Terrorelhárítási Központ (TEK). A „személy- és létesítménybiztosítási intézkedést” három éve hosszabbítgatják.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.