A busz három utasát és az autó vezetőjét kórházba szállították a mentők.
A környéken nagy a dugó, mert csak egy sávon haladhat a forgalom – írják a katasztrófavédelem oldalán.
Még vizsgálják a körülményeket.
Autóval ütközött Budapest XII. kerületében, a Törökbálinti út és az Edvi Illés út kereszteződésénél csütörtök délután a 8-as busz. Többen is megsérültek.
A busz három utasát és az autó vezetőjét kórházba szállították a mentők.
A környéken nagy a dugó, mert csak egy sávon haladhat a forgalom – írják a katasztrófavédelem oldalán.
Még vizsgálják a körülményeket.
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.