Magyarország leszakadóban van Európától, és szétszakadóban van - mondta Tóbiás József az MSZP regionális értekezletén szombaton. A pártelnök szerint fizetésemelésre van szükség ahhoz, hogy az embereknek lehetőségük legyen a szabad választásra arról, miként akarják élni az életüket. Hangsúlyozta: a fizetésemelés hiánya a versenyképesség radikális csökkenéséhez, pályaelhagyáshoz, valamint elvándorláshoz vezet. Szerinte ki kell mondani, hogy olyan fizetést kell adni, amely megadja a választási lehetőséget a fiataloknak arra, hogy megéri-e nekik elindulni Európába vagy inkább a szülőföldjükön telepedjenek le.
Az MSZP, mondta, nem fogadja el az országot szétszakító jövedelemkülönbségeket, amikor látható, hogy van pénz urizálásra, focicsapatra, fűtött pályára vagy éppen a miniszterelnök várba költözésére. "Egy következő baloldali kormány alatt lehet, hogy kevesebb út és dísztér fog épülni, de biztosan lesz fizetésemelés."
"Ahhoz hogy a közszférában fizetésemelésre kerüljön sor, ahhoz törvény kell, ahhoz, hogy a reálgazdaságban dolgozó millióknak fizetésemelése legyen, ahhoz kormányváltásra van szükség, erre készül a Magyar Szocialista Párt 2018-ban" - fogalmazott a pártelnök.
MSZP-válasz a rezsicsökkentési csodafegyverre
Tóbiás József már tudja, mi kell az embereknek
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.