„Charterjárat indul Szegedről Hegyeshalomra” – mondták be vasárnap fél 10-kor a szegedi vasútállomáson. A szerelvényeken a menekülteket segítő önkéntesek szerint több százan utaztak, információik szerint regisztráció nélkül.
A menekültek egy része hajnali 3-kor érkezett a vasútállomásra rendőrök kíséretében. Az önkéntesek úgy tudják, az ekkor ideérkező 110 menekült attól a csoporttól szakadhatott le, amelyik éjjel a röszkei gyűjtőpontról távozott el, a rendőrök akarata ellenére. Ennek a csoportnak a tagjai lehettek azok is, akiket hajnali 5 órakor szintén rendőri kísérettel, busszal szállítottak ide.
Az önkéntesek elmondása szerint a rendőrség és a vasúttársaság hosszan egyeztetetett telefonon, majd kiderült, hogy reggelre szerelvény érkezik, amellyel elszállítják a menekülteket. A vonat 9 órára futott be az állomásra, akkor már több százan ültek rajta – a hvg.hu információi szerint ők is az éjjel Röszkéről útnak induló csoporthoz tartoztak, de őket még a falu közelében elfogták. Végül a vonat 10 óra előtt kifutott a szegedi állomásról.
Menekültcharter Hegyeshalomba
Menekültszállító különvonat indult vasárnap délelőtt Szegedről egyenesen Hegyeshalomba.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.